A repülőgép ablakainak kitörése rendkívül ritka, de egyben a lehető legveszélyesebb helyzetek egyike.

A repülőgép – jó okkal kerek – ablakai nem hétköznapi üvegből készülnek, hanem speciális akrilból, ami rendkívül erős és ellenálló anyag, és amit kifejezetten a repülés körülményeire terveztek, vagyis puszta ököllel senki sem tudná betörni, ez egészen biztos.

Egy ablak három rétegből áll: a külső, a középső és a belső panelből. A külső réteg viseli a nyomáskülönbségből adódó terhelést, a középső biztonsági rétegként szolgál (ez az a bizonyos lyukas üveg), míg a belső panel inkább a kabin és az utasok védelmét biztosítja. Ha a külső réteg megsérül, a középső átveszi a terhelést, így a rendszernek van egy beépített biztonsági tartaléka. A probléma akkor kezdődik, ha egyszerre sérül meg a külső és a középső réteg is.

Ilyenkor a kabin nyomása* pillanatok alatt kiszökik, és hangos robajjal járó hirtelen nyomáscsökkenés (dekompresszió) következik be. Ennek hatására a levegő rohamosan távozik – mintha egy lufit szúrnánk ki – magával rántva mindent, ami nincs rögzítve, például telefonokat, táskákat, újságokat, sőt akár az utasokat is a nyílás felé sodródhatja, plusz a kabin levegője hirtelen lehűl és ködszerűen lecsapódik.

*A repülőgépek utasterét nyomás alatt tartják, ugyanis ahogy egyre magasabbra emelkedünk, a légnyomás is egyre csökken. A repülőgépek utazási magassága 11 ezer méter, az utastérben viszont – az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (Federal Aviation Administration, FAA) szabályzata alapján – legfeljebb 2400 méter körüli tengerszint feletti magasságnak megfelelő értéken lehet tartani a nyomást (hűtött, szűrt levegővel) egészségügyi okokból. Tehát a légnyomás a repülőgépen kívül sokkal alacsonyabb, mint belül a kabinban (ez a légnyomáskülönbség pedig nagy fizikai igénybevételnek teszi ki a repülőgép ablakait).

Történt már ilyen

Bár elméletben az ablakok szinte törhetetlenek, mégis előfordultak tragikus esetek. 2018-ban egy Southwest Airlines Boeing 737-esének hajtóműve robbant fel, a törmelékei pedig betörték az egyik ablakot. Egy utast részben kiszippantott a levegő, és bár utastársai visszahúzták, sajnos nem élte túl a sérüléseit.

Egy British Airways-gépen nem az utastér ablaka, hanem a pilótafülke szélvédője szakadt ki a helyéről (karbantartási hiba miatt). A kapitány félig kirepült a kabinból, teste húsz percen át lógott ki a száguldó repülőből, miközben kollégái kétségbeesetten tartották a lábát. Végül a másodpilóta le tudta tenni a gépet, a kapitány pedig csodával határos módon túlélte az esetet, bár fagyási sérüléseket, sokkot és néhány törést szenvedett, míg a lábát tartó légiutas-kísérő válla kificamodott, és szintén fagyási sérüléseket szerzett.

(Forrás: Ask Captain Lim, fotó: Unsplash / Rohit Tandon)

Ez is érdekelhet:

Melyik ülőhely lehet a legbiztonságosabb a repülőgépen baleset esetén?

Bár a repülés a legbiztonságosabb közlekedési mód, azért jó ezt tudni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mesterművek még közelebb: a Xiaomi ezzel a telefonnal elérhetővé teszi a csúcskategóriát

Ezt a két dobozt ne hagyd ki a számításból, ha mostanában tervezel partyhangszórót venni

Bemutatása után azonnal pofára esett az orosz robotika csúcsának számító humanoid robot

A Player kérdése: Milyen eredményt ér el Örményországban a vb-selejtezőn a magyar válogatott?
67% Nyer
16% Döntetlent játszik
17% Kikap
Megtaláltuk az őszi gardrób titkos fegyverét – és nem, nem a kabátról beszélünk
Hirdetés