Papírról egyenesen a telefonodra.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is! Foci-vb 2026
Kövesd velünk a vb legfontosabb pillanatait!

A világ digitalizálódik, ennek egyik hozadéka pedig az, hogy egyre kevesebbet írunk papírra. A Nuwa startup viszont pont ezt a szűk, régi vágású réteget célozta meg, hogy anélkül tudjanak boldogulni a klaviatúrák és érintőképernyők világában, hogy fel kelljen adniuk az elavultabbnak számító tollal papírra való írást.

A Nuwa Pen egy valódi toll szabványos tollbetéttel, a beépített három minikamerának, valamint mozgás- és nyomásérzékelőnek köszönhetően viszont szinte azonnal hozza a modernkorságot, ugyanis digitalizálja a kézzel írottakat/rajzoltakat, amiket aztán az eszközhöz tartozó okostelefonos alkalmazásban rögzít (Bluetooth segítségével szinkronizálja) és tárol.

Az aksija nagyjából két óra aktív kézírást bír, feltöltése mindössze 15 percet vesz igénybe, ehhez a hozzá tartozó tokba kell behelyezni. 279 euróért, vagyis nagyjából 111 ezer forintért lehet majd kapni, kivéve, ha előrendelsz rá, mert ebben az esetben csak 179 eurót, azaz 71 ezer forintot kérnek érte.

ITT tudod megrendelni fehér vagy fekete színben.

(Forrás: Nuwa Pen)

Ez is érdekelhet:

Ez az okoseszköz akkor működik, ha lepisiled

Ez alapján ismer fel téged, és javaslatokat is tesz, mit kéne változtatnod az életeden.

Van egy magyar találmány, ami képes a rákos sejteket másodpercek alatt „kiszagolni”

Hatékony és pontos, igazi áttörést jelent a rák elleni küzdelemben.

Megcsinálták a láthatatlanná tévő kabátot

Minden szem elől azért nem tud elbújtatni.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Világelső megoldásokkal költözik be a Liverpool a magyar otthonokba

Miért pont 60 másodperc egy perc és 60 perc egy óra, miközben egy nap 24 órából áll?

Kvíz: kitalálod a magyar találmányok feltalálóját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
44% Igen
47% Nem
9% Már voltam idén külföldön nyaralni