Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A Playstation 4-et övező óriási hájpból és az elmúlt hónapokban tapasztalható felfokozott várakozásból már lehetett sejteni, hogy a Sony újgenerációs konzolja nem jut az elődje sorsára, de ami az észak-amerikai premier utáni huszonnégy órában történt, az talán még a japánokat is meglepte: a konzolból egymillió darabot adtak el az első napon, amivel a PS4 lett minden idők legjobban nyitó Sony-konzolja.

Persze minden relatív, az iPhone 5S-ből például majdnem háromszor ennyit adtak el az első nap, de az nyilván egy másik kategória. A valódi viszonyítási alap sokkal inkább a PS3, amelyből (részben logisztikai hiba miatt) majdnem két hónap alatt sikerült ugyanennyit eladni Észak-Amerikában, vagy a tavaly bemutatkozó Nintendo Wii U, amelyből egy év alatt alig háromszor annyi fogyott, mint a PS4-ből november 15-én.

Kérdés, mit tud erre válaszolni az Xbox One, amely a Sony játékgépével ellentétben az összes nagyobb piacon ugyanakkor, november 22-én jelenik meg. A Microsoft konzoljának előző generációja simán lerajtolta a PS3-at, de azóta annyiban mindenképp változott a helyzet, hogy most a Sony gépe az olcsóbb: az USA-ban már 400 dollárért hozzá lehet jutni, míg az Xbox One-ért ennél száz dollárral többet kell perkálni.

Szerinted ha nincsenek úriemberek, akkor nincsenek hölgyek sem?

Aki Magyarországon hivatalos forrásból szeretne újgenerációs konzolt, annak egyelőre nem kell ilyen kérdéseken töprengenie, hiszen itthon csak a Playstation 4 jelenik meg karácsony előtt. Egész pontosan december 13-ától lesz kapható a boltokban 127 900 forinttól, a Microsoft Budapesttel reklámozott konzoljára viszont sajnos 2014-ig biztosan várnunk kell még.

Ha többet szeretnél tudni a Microsoft és a Sony legújabb konzoljáról, olvasd el a Playstation 4-ről és az Xbox One-ról szóló részletes bemutatónkat, vagy nézd meg, mi kit hoztunk ki győztesnek a gigászok csatájából. És persze ne felejts el szavazni a kedvencedre!

(Forrás: Engadget)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.