Vélhetően nem a kék halálról kapta a nevét a Microsoft új operációs rendszere, mely már 2013-ban megérkezhet hozzánk.

A Windows Blue a titoktartási nyilatkozatok miatt igen szűkszavú tesztelők szerint megtartja a Metro felhasználói felület alapjait, de azt a jelenleginél jobban személyre lehet majd szabni az új, a mostaninál használhatóbb operációs rendszerben.

A Microsoft a korábbi hibákból tanulva mindent megtesz azért, hogy a felhasználók átváltsanak az új operációs rendszerre, ezért a Blue az eddig bevett szokásoktól eltérően frissítés formájában érkezik majd, ráadásul a hírek szerint nagyon olcsón, vagy akár teljesen ingyen letölthető lesz.

Egyelőre még sok a bizonytalanság, mindenesetre a legvalószínűbb, hogy a Windows Blue végleges változata már 2013-ban, vagy legkésőbb 2014-ben megjelenik, aztán pedig évente érkezik majd hozzá egy-egy komolyabb változást hozó frissítés.

Tovább:
A techrovat legfrissebb híreihez 
Teszteltük az LG 3D-tévéjét
Nokia Lumia 920-teszt

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Naprendszerünk egyik legunalmasabb bolygója nem is annyira halott, mint azt eddig gondoltuk

A világ egyik legdrágább és legkülönlegesebb repterét néhány évtized múlva ellepi a tenger

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.