Bemutatta a kínálatának legkisebb modelljét az Acura, és az amerikai piacra szánt ADX egy számunkra is ismerős Hondát rejt, hiszen a nálunk ZR-V néven forgalmazott kompakt szabadidő-autó testvérmodelljéről van szó.

Az Acura mindig is egzotikum volt számunkra, hiszen a Lexus és az Infiniti példájával ellentétben sosem vezették be az európai piacon, csak az amerikai vevők kiváltsága maradt. Mégis szívesen nézegetjük az Acura tengerentúli modelljeit, hiszen a dizájnjuk a Honda stílusát idézi, csak egy kicsit még igényesebb, még karakteresebb, még menőbb autók ezek. Nem csoda, ha azt mondjuk, hogy szívesen látnánk a Hondák mellett az európai utakon.

Nincs ez másként az Acura legújabb modelljével sem, ami a márka legkisebb szabadidő-autója lett a kínálatban.

A kicsit persze erősen idézőjelben kell érteni, még kompaktnak is feltételesen nevezhető az új Acura ADX, hiszen 4,72 méter hosszú. Pedig egy kompakt autó, a nálunk ZR-V néven forgalmazott Honda alapjára épül, de annál 16 centiméterrel hosszabb lett, és nemcsak izgalmasabb formájú, de sokkal igényesebb is.

Míg nálunk csakis hibridként kapható a Honda ZR-V, addig a tengerentúlon turbós benzinmotorral adják az Acura ADX-et,

1,5 literes, négyhengeressel, fokozatmentes automatával és összkerék-meghajtással, de a teljesítményét egyelőre nem árulták el. Nem ez minden idők legkisebb Acura SUV-je, mert egy időben az európai Honda HR-V-ből is kínáltak saját változatot Acura CDX néven, ami 4,44 méter hosszú volt, de csak Kínában forgalmazták.

2016-től 2022-ig készült, de csak a kínai vevők kapták meg az Acura eddigi legkisebb szabadidő-autóját, a 4,5 méternél is rövidebb CDX-et

Ez is érdekelhet:

Az Acura is belépett az elektromos autók közé

Ezt is megértük: egy Cadillac testvérmodellje lesz az új Acura.

Sportos kompakt autóként tér vissza az Integra

Jövőre gyártásba kerül az új Integra, mutatjuk az első képeket.

Amerikában hódít a 320 lóerős Integra Type S

Csak kézi váltóval kapható, és kizárólag Amerikában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Átalakult, mégis maradt a régi a Racing Bulls 2026-os autója

Ezzel az autóval lesz ötszörös világbajnok Max Verstappen 2026-ban

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés