
Meglepetésre egy évet sem bírt ki az Audi újonnan bevezetett modellelnevezési rendszere, máris újat vezetnek be, pontosabban az egységesítés nevében visszatérnek az eddigi, jól ismert nevekhez.
Még nincs két éve annak, hogy 2023-ban az Audinál elismerték, hogy megváltoztatják az évtizedek óta ismert típusjelzési rendszerüket. A kilencvenes évek óta jelölik A-val, illetve S-sel és RS-sel, valamint a mögé írt számmal a modelleket, ehhez csatlakoztak a Q-val jelölt szabadidő-terepjárók, és ennek adtak új keretet, amikor eldöntötték, hogy az elektromos hajtású autók kapják a páros számokat, a belsőégésű motoros modellek pedig a páratlanokat.
Az új rendszerben ezért lett A5 és A5 Avant az eddig A4-ként ismert modell neve, és most kiderült, hogy az első példa egyben az egyetlen kivétel is lesz az Audinál. Az egy kategóriával nagyobb elektromos autót A6 e-tron néven mutatták be, és eredetileg úgy volt, hogy a belsőégésű motoros megfelelője, az eddigi A6-os utódja az A7 nevet kapja majd, de ez most megváltozik.
Az Audi mégis visszatér az eddigi, jól ismert típusjelzési rendszeréhez.

A modelleket továbbra is betűvel és számokkal jelölik, de a számok kizárólag az autó méretére, a kínálatban elfoglalt helyére utalnak majd, nem pedig a hajtásláncra, azokat ugyanis továbbra is az e-tron, illetve TFSI és TDI jelölésekkel különböztetik majd meg. Az Audi magyarázata szerint ezzel az egyszerűségre, illetve a világszerte egységes jelölésekre törekedtek, de hogy tovább már ne bonyolítsák a dolgot, az A5-öst nem fogják utólag átnevezni A4-re.
Ez is érdekelhet: