Ki ne emlékezne a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj izgalmaira, a sportfelügyelői döntések káoszára.

Nehéz elfelejteni, hogy lett világbajnok Max Verstappen és hogy veszítette el Lewis Hamilton a félig már zsebben lévő nyolcadik világbajnoki címét a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj utolsó körében:

Ugye akkor a Mercedes a véleményes sportfelügyelői döntések ellen óvást nyújtott be, amit első körben elutasítottak, majd lehetőségük volt fellebbezni, ám végül nem éltek vele, pedig egy sportjogász szerint állítólag jó esélyük lett volna:

Még a végén tényleg Hamilton lesz a világbajnok Verstappen helyett

Egy sportjogász elmondta, milyen jogi alapja van annak, hogy elvegyék Verstappen abu-dzabi győzelmét és világbajnoki címét.

Az FIA motorspotokért felelős főtitkára, Peter Bayer elárulta, hogy ha a Mercedes fellebbezett volna, akkor sem járnak sikerrel. Azonban azt is elmondta, hogy mi történt volna, ha valamilyen csoda folytán mégis nekik ad igazat a bíróság:

„Szerintem a bírák azt mondták volna, hogy más áll a szabályzatban, mint ahogy Michael Masi versenyigazgató döntött, ezért érvénytelenítették volna a végeredményt, azonban még ebben az esetben is Verstappen lenne a világbajnok.”

Még pedig azért, mert a szezonzáróra pontegyenlőséggel érkezett a két pilóta, ám a holland több futamgyőzelmet szerzett, ami előrébb rangsorolta őt brit riválisánál.

Mindenesetre az FIA vizsgálja az ominózus esetet, és a szezon első futamára, a márciusi Bahreini Nagydíjon fogja bejelenteni – okkal húzzák eddig a dolgot:

Az FIA közleményben jelezte: nem engednek Hamilton zsarolásának

Az FIA egészen az utolsó pillanatig húzza az időt, ezzel pedig lépéskényszerbe hozták Hamiltont.

Ugyanakkor úgy tűnik, hogy Michael Masinak nem sikerült megúsznia a szezonzáró – és egyébként az idényben többször is tapasztalható – versenybírói káoszt:

Úgy tűnik, Hamilton sikeresen kirúgatta az embert, aki miatt elbukta a világbajnoki címét

Ez pedig egyben azt is jelentheti, hogy Hamilton nem fog visszavonulni.

(Forrás: BBC, gpblog.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Ámokfutása után eltiltás fenyegeti Magnussent

Nem ismer akadályt a Land Rover Defender Octa

További cikkeink a témában