Ha mindig is sajnáltad, hogy a szabadidő-terepjárókért kihalnak a hagyományos középkategóriás kombik, és ha mindig is számított neked, hogy több mint ezer kilométert el tudj menni egy tankkal, akkor mutatunk egy érdekes autót. A dízelek hatótávját ígéri a BYD középkategóriás autója, a szedán és kombi karosszériával érkező Seal 6.

Miközben a nagy márkák egymás után hagyják ott a hagyományos középkategóriát, ami egykor a technika csúcsát, a legújabb fejlesztéseket és a legszebb arányú karosszériákat jelentette, azért, hogy egy kaptafára készülő szabadidő-terepjárókat gyártsanak, addig a piac szisztematikus letámadására készülő BYD itt is megvetette a lábát. Nem gondoltuk volna, de a kínai gyártó most elhozta az európai utakra is a középkategóriás szedánját és kombiját, aminek a technikája is érdekes.

Nincs már Mondeo és Insignia, ami egykor meghatározta ezt a kategóriát, a prémiummárkákon innen szinte csak a Passat és a Superb maradt talpon a régiek közül. Nem hangzik logikusnak, hogy a BYD éppen most lép be ebbe a kategóriába, pedig nagyon is van keresnivalójuk itt, hiszen nem akarhat mindenki szabadidő-terepjárót. A laposabb, áramvonalasabb karosszériával pedig igencsak érdekes fogyasztást lehet elérni.

Nem az a Seal

Megszoktuk a BYD-tól, hogy tisztán elektromos hajtású autókat kapunk tőlük, pedig már egy ideje kijöttek az első olyan modelljükkel, amit benzinnel is lehet tankolni. Persze nem tisztán benzines, hanem plug-in hibrid autóról van szó, és a Seal U után most itt a következő BYD, amire fehér rendszám kerül. Az új Seal 6 nem tévesztendő össze az eleve elektromos hajtásúnak tervezett Seallel, csak a nevükön osztoznak, de az arányaik teljesen mások.

Méretével igazi középkategóriás autó a Seal 6, ami 4,84 méteres hosszával csak hat centivel rövidebb, mint egy Superb. Lehet, hogy nem elég karakteres, de nem is megosztó a forma, amit a BYD-nál alkottak hozzá, ezért sokaknak tetszhet majd. Az elektromos autók korára utal, hogy nincs hagyományos értelemben vett hűtőmaszkja a fényszórók közt, csak a nagy légbeömlő a lökhárítóban, és a legújabb divat szerint fénycsíkkal kötötték össze a hátsó lámpáját.

Végre egy új kombi

Mégsem ezért tetszik nekünk igazán, hanem azért, mert a BYD a hagyományos lépcsőshátú mellett kombit is tervezett belőle. Nem csak kombiféle crossovert, hanem egy igazi kombit, aminek meredek ötödik ajtója mögött 500 literes a csomagtartó. A tetőig pakolva már 675 literes a tér, a hátsó ülések előredöntésével pedig 1575 litert lehet magaddal vinni. A pakolást könnyíti, hogy az elektromosan mozgatott csomagtérajtó szériafelszerelés.

Persze, hogy a kombit kértük el a bemutatón egy körre, és ebben a homokkőszínben remekül mutat a Seal 6 Touring.

A világos kárpittal még tágasabbnak érződő belső tere kimondottan igényes, a műszerfalon és az ajtókon a szemnek és a tapintásnak is kellemes anyagokat használtak. A letisztult dizájn a BYD további modelljeiből lehet ismerős, a kormánykerék mögötti 8,8 colos műszeregységgel és középen a 12,8 colos érintőképernyővel, ami a csúcsmodellen 15,6 colos is lehet.

Kényelmesen elfértünk a Seal 6-ban, ráadásul a Touring nemcsak a lábteret méri bőséggel, de egy centivel nagyobb fejteret is ad, mint a szedán. A magasra emelt középső konzolon 50 wattal tölthető vezeték nélkül a telefon, de a hátsó utasok is kapnak 18 wattos töltőket. A belső teret a panorámatető teszi még napfényesebbé, ez a középső felszereltségtől széria, és más gyártókkal szemben nem spórolták le róla a motorosan mozgatható árnyékolót.

Elektromos hajtás, dízeles hatótáv

A legérdekesebb az a Seal 6-ban, hogy a dízelek hatótávját ígéri, miközben úgy vezethető, mint egy elektromos autó. Az első kerekeket ugyanis egy 197 lóerős elektromotor hajtja, még akkor is, ha már merülőben az akkumulátor, az 1,5 literes, négyhengeres, mindössze 98 lóerős szívómotor fő feladata pedig az akkumulátor töltése. Persze ha szükség van rá, akkor az elektromotorral párhuzamosan beszáll a hajtásba is, a kombinált teljesítmény ekkor 212 lóerő.

Mivel a meghajtó akkumulátor a legújabb plug-in hibridekhez méltón elég nagy, 19 kilowattórás, ezért átlagosan 100, de városban akár 130 kilométert is képes elmenni ez a BYD tisztán elektromosan. Nem is volt szükségünk a benzinmotorra ahhoz, hogy elszaladjunk vele a Velencei-tóhoz, ahol a képeket és a videót készítettük.

300 Nm nyomatékával a Seal 6 még autópályán is olyan dinamikus és csendes volt, mint egy elektromos autó.

Hogyan jön össze a dízelekhez mérhető hatótáv? A rendszer nem nagyon engedi 20 százalék alá merülni az akkumulátort, hogy amikor a benzinmotor az áramtermelésen dolgozik, akkor is az elektromos autókhoz fogható legyen az élmény. A trükk az, hogy a BYD ultralapos akkuját úgy el tudták rejteni a karosszériában, hogy emberes méretű,

65 literes lehetett a benzintank, így jön össze a kombinált 1350 kilométeres benzines-elektromos hatótáv.

Mi erről most nem tudtunk meggyőződni, de kollégák pár hete csaknem egy tankkal és töltéssel megjárták Budapestről Münchent oda-vissza. A BYD mindenesezre 16,4 kilowattórás elektromos és 4,5-5 literes benzines fogyasztást ígér, ami elég jól hangzik egy ekkora, 1,8 tonnás hibrid autótól. A töltés nem világbajnok tempójú, 6,6 kilowattal mehet, vagy egyenáramú töltőn 26 kilowattal, amivel 23 percbe telik 30-ról 80 százalékra tölteni.

Mennyibe kerül?

Mint a BYD-nál megszokhattuk, a felszereltségi szintek nemcsak az extrák számában, hanem a műszaki paraméterekben is különböznek. A Seal 6 alapmodellje, a Boost valamivel szerényebb ezen a téren, a kombinált teljesítménye 185 lóerő, az akkumulátora pedig 10 kilowattórás, amivel 50-75 kilométert képes megtenni tisztán elektromosan. A töltése maximum 3,3 kilowattal mehet, és nincs villámtöltési lehetőség, de legalább nagyon jó az ára.

A plug-in hibrid Seal 6 kínálata ugyanis 12 970 000 forinttól indul a Boost kivitelben, és 14 275 000 forint a Comfort Lite felszereltség ára, ami már olyan tételeket tartalmaz, mint a panorámatető, a fűthető kormánykerék, a szellőztethető és elektromosan állítható vezetőülés, a vezeték nélküli telefontöltő és a 360 fokos kamerarendszer. Ha a kombi jön be jobban, 13,4 millióért megkaphatod, a jobb technikájú változat pedig 14,6 millió forintért lehet a tiéd.

Ez is érdekelhet:

Kipróbáltuk az új BYD-t, aminek 1125 kilométer a hatótávja

Utánajártunk, hogy mennyi igaz a plug-in hibrid Seal U hatótávjából.

A vevőknek vonzó, a konkurenciának rémisztő – BYD Seal-teszt

Az 530 lóerős, összkerekes, mindennel felszerelt kínai elektromos szedán nemcsak azt mutatja meg, mit tudnak a kínai autók, hanem azt is, mennyire átrendezik majd a piacot.

Felforgatja a piacot? – BYD Sealion 7-teszt

A Tesla Model Y közvetlen ellenfele, és közvetve minden prémium elektromos autó számára erős ellenfél a BYD Sealion 7. Kipróbáltuk.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!