Nem áll meg az európai hódításban egy pillanatra sem a BYD, egyre csak bővíti a kínálatát, és a következő újdonság a Seal sportos crossover változata, a Sealion 7 lesz, amiből a Tesla Model Y ellenfele lehet.

Magyarországra három modellel érkezett meg egy éve a BYD, és a kínai gyártó hamarosan újabb típusokkal bővítette az európai kínálatát. A Dolphin, az Atto 3 és a Seal után nem sokkal később megérkezett a Seal U, egy középkategóriás szabadidő-autó, amit már plug-in hibrid változatban is kínálnak. Jön a még nagyobb Tang, és már a következő újdonságot is bejelentette a BYD.

Ősszel a párizsi autószalonon árulta el a BYD, hogy az európai piacokon is kapható lesz a Sealion 7,

a márka sportos crossovere. A neve egyértelműen az óceántematika folytatása, és egy kis magyarázatra szorul, hogy el tudjuk helyezni a kínálatban. Míg a Seal U inkább csak a nevével osztozik a Seallel, addig a Sealion 7 teljesen ugyanazt a technikát kapja, mint a szedán.

Nemcsak a technikájával, hanem a méreteivel is a Sealhez áll közel az új BYD Sealion 7,

aminek 4,83 méteres hossza ugyan csak három centivel nagyobb, a teteje azonban 16 centiméterrel magasabban húzódik. Az áramvonalas tetővonalával sportos, izmos megjelenésű a Sealion 7, amivel a manapság egyre divatosabb kupéformájú szabadidő-autóknak is a riválisa lehet.

Műszaki részleteket még nem árult el a BYD, de azt lehet tudni, hogy a Sealion 7 csúcsmodellje két motorjával 4,5 másodperc alatt gyorsul százra,

és 215 km/órával száguldhat, ez valószínűleg 530 lóerős lesz, akárcsak a Seal. Azt már tudjuk, hogy Kínában hátsókerék-hajtású, 313 lóerős változatban is kapható, figyelemreméltó hatótávval.

Azt még elárulta a BYD, hogy az új Sealion 7 akkumulátora 230 kilowattal tölthető, azaz még gyorsabban, mint a 150 kilowattos töltésre képes Seal akkuja. Jövő év elején már indul a forgalmazása, és míg a Seal a Tesla Model 3 riválisának számít, addig a Sealion 7 a stílusával és méretével a Model Y ellenfelének ígérkezik.

Ez is érdekelhet:

Benzinnel is lehet tankolni a BYD legújabb modelljét

Az elektromos autók után az európai piacra is megérkeznek a BYD plug-in hibrid modelljei.

A Panamera ellenfelén dolgozik a BYD egyik márkája

Európában álcázva már megvillantották a Z9 GT-t.

Más márkák már lemondtak az egyterűkről, a BYD most mutatott be egyet

Lecsapna a családi autókat kereső vevőkre a BYD.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában