Megszoktuk már a Citroëntől, hogy nem félnek valóra váltani a legmerészebb elképzeléseket, és ezúttal a C5 Aircross második generációja vonja magára a figyelmet azzal, hogy szinte változtatás nélkül kerül gyártásba a koncepciója.

Lendületben van a Citroën, hiszen az egyszerű és elérhető C3, valamint a meglepően praktikus C3 Aircross után a kínálatának egyik legfontosabb modelljével mutatja meg, hogyan változik a márka stílusa. Múlt ősszel már jelezték egy tanulmányautóval, hogy milyennek képzelik a C5 Aircross második generációját, és a most bemutatott, sorozatgyártásba szánt változat első pillantásra alig különbözik a koncepciótól.

Megtartották a tanulmányautó látványos stíluselemeit, így a hátsó részéből szárnyként kiemelkedő lámpákat

és a szűkre szabott fényszórókat is, így semmi mással össze nem téveszthető lett az új C5 Aircross. A márkára korábban jellemző lekerekített formák helyett határozott, éles vonalak jellemzik az újdonságot, ami a koncepcióhoz hasonló vonzó zöld színben pompázik, és megvannak rajta a más Citroën modelleken látott, cserélgethető színes betétek is.

Nagyobb és kényelmesebb

Jóval nagyobb lett elődjénél az új C5 Aircross azzal, hogy a hossza 15 centiméterrel 4,65 méteresre, a tengelytávja hat centivel 2,78 méteresre nőtt. A növekedés pedig szinte teljes egészében a hátul ülők lábterét bővítette, amivel a térdeknek immár annyi hely jut, mint a középkategóriás C5 X-ben. A hátsó üléstámla dönthető, és nagyobb lett a hátsó fejtér is, a csomagtartó pedig szintén hatalmas, 565 literes, függetlenül attól, milyen hajtáslánccal kérik az autót.

Még a külsejénél is nagyobb újdonság a C5 Aircross belseje, ahol egy álló formátumú érintőképernyőt találunk a középkonzolon.

A képátlójának méretét nem árulták el, de azt igen, hogy ez az egész Stellantis konszern legnagyobb érintőképernyőjének számít. Széria a 10 colos digitális műszeregység a kormánykerék mögött, és opcióként szélvédőre vetítő head-up display is kérhető. Szintén elérhető a hatalmas panorámatető, ami még világosabbá teszi a belső teret.

Kétféle hibrid

Mivel ugyanarra a platformra épül, mint az új Peugeot 3008 és 5008, valamint az Opel Grandland, ezért a C5 Aircross is háromféle hajtáslánccal rendelhető. A belépőt a 48 voltos hibrid jelenti, ahol az 1,2 literes, 136 lóerős háromhengeres benzinmotort egy 28 lóerős elektromotor egészít ki, 145 lóerőre növelve a kombinált teljesítményt. A Citroën szerint ezzel a hajtáslánccal akár 950 kilométert is meg lehet tenni egy tankolással.

Még takarékosabb a plug-in hibrid változat, ami egy 1,6 literes, 150 lóerős négyhengeres benzinmotort kombinál egy 125 lóerős elektromotorral. Mivel az akkumulátora elég nagy, 21 kilowattórás, ezért 86 kilométert, de városban akár 100 kilométert is képes menni tisztán elektromosan. A kombinált teljesítménye 195 lóerő, amivel elég gyors tud lenni, a hatótávja pedig egy tankolással 650 kilométer.

Kétféle elektromos

Nem marad el a tisztán elektromos hajtású változat, és mindjárt kétféle kivitelben jön az ë-C5 Aircross. A Standard Range esetén 210 lóerős elektromotor hajtja az első kerekeket, a 73 kilowattórás akkuval 520 kilométer a hatótáv, míg a High Range modellben 230 lóerő a teljesítmény, a 97 kilowattórás akkuról 680 kilométer is megtehető egy feltöltéssel. Az egyenáramú villámtöltés mindkét modellnél akár 160 kilowattal is mehet.

Opció a hőszivattyús rendszer, a töltés váltakozó áramról 11 kilowattal megy, de 2026-tól akár 22 kilowattos töltés is választható, és a V2L rendszer is elérhető lesz, amivel az autó akkumulátora áramforrásként használható. Franciaországban tervezték, ott is gyártják majd az új C5 Aircrosst, ami 2025 második felében érkezik a Citroën kínálatának csúcsára, a magyarországi piacon 2026 elején számíthatunk a megjelenésére.

Ez is érdekelhet:

Nagy menüben adhatom? – Citroën C3 Aircross-menetpróba

Az elsők közt próbáltuk ki a Citroën új szabadidő-autóját, ami hétüléses és elektromos változatban is jó vételnek számít.

Az elektromos városi autó forradalmát hozta el az új Citroën ë-C3

Kipróbáltuk a Citroën praktikus és elérhető elektromos autóját, az új ë-C3-at.

Másképp különleges a megújult Citroën C4 és C4 X

Új stílusát szabta kompakt crossover modelljére a Citroën.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés