A nagy menü mindig jobban megéri, és nincs ez másként a Citroën új szabadidő-autója esetén sem, hiszen az egyszerű, kisautós alapokra egy kategóriával nagyobb családi autót építettek, ami a hibrid és az elektromos hajtással is jó vételnek számít. Az elsők közt vezettük a hét üléssel is kapható C3 Aircrosst.

A kétezres években, amikor az egyterű autók még nagyon mentek, a C3 Picassóval szállt be a legkisebbek közé a Citroën. A praktikus kis családi autó furcsa formájával rászolgált a nevére, és mivel hamarosan változott a divat, ezért az utódját már C3 Aircross néven, crossover stílusban, és még mindig nagyon jól használható berendezéssel mutatták be. Mindennek már több mint hét éve, ezért eljött az ideje a modellváltásnak.

Az új C3, ami elindította a francia márka új korszakát, ennek a stílusát követi a C3 Aircross és a megújult C4, majd hamarosan a vadonatúj C5 Aircross is

Mindeközben a Citroën éppen új korszakot kezdett, és még mindig stílusos, ötletes és kényelmes, de már kimondottan egyszerű és elérhető autókat kínál. A változás zászlóvivője az új C3, ami lényegre törő felépítésével értelmezte újra a kisautók receptjét, és ez annyira jól sikerült, hogy nemcsak bejutott az idei európai év autója díj döntőjébe, de a harmadik helyre elegendő pontot szerzett. Most pedig itt az új C3 Aircross, hogy tovább folytassa a történetet.

Karaktere lett

Bájosan gömbölyű formájával az előző C3 Aircross úgy nézett ki, mintha csak egy rajzfilmből lépett volna elő, de ezt már nem mondhatjuk el az új modellről, ami sokat komolyodott, egy nagyobb autó benyomását kelti, és valójában az is. A szimpatikusan extravagáns Oli tanulmányautó vezette be ezt a határozott élekből álló, mégis organikusan hullámzó dizájnt a Citroënnél, és a C3 után a C3 Aircross is egészen érdekes vonalvezetésű lett.

Határozottan jól áll neki a terepjárósabb stílus a magas orrával, a szinte vízszintes motorházfedelével és a függőleges hátsójával.

Nagy méretben, büszkén feszít rajta a Citroën megújult emblémája, amit már a C3 is megkapott, és ahhoz hasonlóan a függőleges és vízszintes elemekből álló nappali menetfények és hátsó lámpák adnak neki karakteres megjelenést. Még a kerékjárati íveket és a lökhárítók betétjét is a Citroën emblémájának mintájára bordázták.

Színből nincs sok, de ami van, azt eltalálták, legalábbis a széria világoskék és a feláras sötétzöld is nagyon illik a C3 Aircrosshoz.

Büszkén mutatták, de kevésbé látványosak a lökhárító szélein és a C-oszlopon lévő színes betétek, azonban ha fogékony vagy az elrejtett apró részletekre, akkor tetszeni fog, hogy az Eiffel-torony és a Notre Dame sziluettjét is megtalálod az autón, a kesztyűtartó belsejében pedig száz év ikonikus Citroënjei sorakoztak fel.

Ha nagy leszek

Ha nagy leszek, C5 Aircross leszek, gondolhatta a C3 Aircross, ami valóban nagyot nőtt az elődjéhez képest. 4,39 méter hosszú, és ez azt jelenti, hogy 24 centiméterrel hosszabb az előző szériánál, annál egy kategóriával tágasabb autónak érződik. Pedig kisautós padlólemezre épül, még csak nem is arra, amit a konszernen belül az Opel Mokka és a Peugeot 2008 kapott meg, hanem arra, amire a négy méter hosszú C3 és a Fiat Grande Panda is épül.

Mindez azt jelenti, hogy bár az új C3 Aircross hivatalosan kis szabadidő-autónak számít, a méreteinek köszönhetően egy kategóriával feljebb is megállja a helyét. Az elődjénél három centivel szélesebb és kettővel magasabb új modell kombisabb formájú, de a hosszának növekedése nem mind a hátsó túlnyúlásra ment el, a tengelytávja is nagyobb lett hét centivel (2,67 méteres), amiből egyenesen következik, hogy a belső térben is nagyvonalúbb helykínálatra számíthatunk.

Nem spóroltak semmivel

Olcsóbb autók számára fejlesztett platformra épül, de beülve aligha érezni, hogy spóroltak volna a költségeken. A dél-amerikai és indiai piacon csaknem két éve kapható az új C3 Aircross, de ahhoz képest teljesen más, igényesebb és továbbfejlesztett változat kerül az európai utakra. A C3-hoz hasonlóan ennek a modellnek a berendezésénél is az egyszerűségre törekedtek, de ez cseppet sem rontott a hangulatán, a Citroënhez méltó stílusú, modern lett a belső a fura formájú, kicsi kormánykerekével és a polcszerű műszerfalával.

Az alapmodelljében nincs érintőképernyő, a telefonunkat rögzíthetjük a műszerfal közepére, de a középső szinttől már széria a 10,25 colos kijelző, a nagyobb Citroënekhez képest jóval egyszerűbb felépítésű rendszerrel, ami ugyanakkor tudja az okostelefon-tükrözést, kétféle USB-csatlakozó, és még vezeték nélküli telefontöltő is van a fedélzeten.

Sokat dobnak a hangulaton a műszerfalra került szövetbetétek, na meg az ajtókra varrt be cool és have fun címkék.
Már a középső szinttől szériaként járnak az Advanced Comfort ülések, amelyek bőséges párnázásukkal nagyban hozzájárulnak az autó komfortjához,

ebben a kategóriában ilyen kényelmes üléseket aligha találni. Ötletes a szélvédő tövébe rejtett, jól leolvasható szimpla TFT műszeregység, és tetszett, hogy a klímaberendezésnek is megmaradtak a saját kapcsolói. A második sorban a térdeknek és a fejeknek is bőven jut hely.

Csomagtérpadlója két szinten rögzíthető, és ami fontosabb, hogy nagyobb az elődjénél: 460 literes, és a hátsó támlák ledöntésével 1600 literesre bővíthető. A kategóriában egyedülálló, hogy a C3 Aircross hétüléses változatban is rendelhető, és bár a leghátsó két ülés csak rövid utakra jó, ráadásul felhajtva teljesen elfoglaljáka csomagteret, és lehajtva is 330 literesre csökkentik azt, ebben a méretben csak a testvérének tekinthető Opel Frontera tudja ugyanezt.

Nem is annyira mild a hibrid

Műszaki tartalma a C3-ból lehet ismerős, és ahhoz hasonlóan a C3 Aircross is benzines, hibrid és most először elektromos hajtású változatban kapható. Az 1,2 literes, turbós háromhengeres motorját továbbfejlesztették, új vezérlésével már megbízhatóbb konstrukció, a hatfokozatú manuális váltóval 100 lóerős, a szintén hatsebességes, de duplakuplungos automatizált váltóval és mild hibrid rendszerrel szerelt változata 136 lóerős.

Nemzetközi menetpróbáján az utóbbit vezettük a Barcelona környéki kanyargós országutakon, és a C3 Aircross a vártnál is sokkal jobb benyomást tett ránk.

A teljesítménye teljesen elegendő a mindennapi autózáshoz, a hibrid rendszer pedig hatásosan csökkenti a fogyasztását 6 liter környékére. 48 voltos, mint más mild hibridek, de az elektromotorja 29 lóerős, ami képes egymaga mozgásba lendíteni, és menet közben is vinni egy kicsit az autót.

Még csak nemrég mutatták be, máris sokat fejlődött a hibrid rendszer, ami kevesebb fura zajjal és jobb hatékonysággal működött, még ha nem is veheti fel a versenyt a full hibrid rendszerekkel. Amiben azonban a C3 Aircross verhetetlen, az a menetkomfort, az Advanced Comfort felfüggesztés ugyanis az alapfelszerelés része. Hatékonyan semlegesíti az úthibákat, mégis éppen elég jó az útfekvése ahhoz a tempóhoz, amit egy ilyen családi autóval még bevállalunk. Összkerékhajtásra ebben a kategóriában még ne számítsunk, de a 20 centis hasmagasság elég sokoldalúvá teszi az autót.

Elektromos harmónia

Mégis jobban illik hozzá az elektromos hajtás, ami a papíron szerény paraméterei ellenére élhető megoldást jelent ehhez az autóhoz. Az ë-C3-hoz hasonlóan 113 lóerős elektromotor hajtja az első kerekeket, a 44 kilowattórás lítium-vasfoszfát akkumulátor pedig 300 kilométeres hatótávot ígér, tölteni alapból 7,4, felárért 11 kilowattal, egyenáramú villámtöltőnél pedig 100 kilowattal lehet, amivel 26 perc alatt érhető el a 20-ról a 80 százalékos töltöttség.

Szinte ugyanazt az útvonalat jártuk be az ë-C3 Aircrosszal, mint a hibriddel, és azonnal feltűnt, mennyivel harmonikusabb volt az elektromos autó. A meredek hegyi szakaszokon nem kellett kapcsolgatnia, vagy a motort kihúzatnia, egyszerűen csak ment felfelé, a tengerparti utakon pedig finoman suhant, mérsékelt menetzaj mellett.

A jóval drágább elektromos autók mellett sincs miért szégyenkeznie a Citroën újdonságának.

Persze a hatótávjával nem tud csodát tenni, a százhúsz kilométeres szakaszon csaknem felére csökkent a töltöttsége, ami még úgy is nagyon kevés, hogy hegymenet is volt benne bőven. Az energiafogyasztást valamiért nem tudta megmutatni, ez a rendszer frissítésével később elérhetővé válik, és még 2025-ben bemutatnak egy nagyobb akkumulátoros változatot, vélhetően 54 kilowattórás kapacitással, amivel már 400 kilométeres hatótáv is elérhető lesz.

Mennyibe kerül?

10,9 millió forintos alapárával az ë-C3 Aircross a piac egyik legolcsóbb elektromos autójának számít, és ezért a pénzért ráadásul nem egy városi minit, hanem egy kényelmes, családi méretű autót kapunk. A 100 lóerős benzines modell is jó vételnek számít 7,4 millió forintért, míg az automata klímás, tolatókamerás, érintőképernyős kivitel 8,3 millióba kerül, ennél további egymillióval drágább az erősebb, automata váltós hibrid kivitel.

Három felszereltségi szintjén túl már csak téli csomagot lehet kérni, illetve 450 ezer forintért ott az igazán nagy menü, a hétüléses változat, akinek arra van szüksége.

Szimpatikusan karakteres, meglepően praktikus és kellemesen használható szabadidő-autó lett az új C3 Aircross,

ami újra felteheti a Citroënt az autóvásárlók radarjára, hogy elfoglalja azt a helyet a piacon, amit az ilyen egyszerű, kényelmes és praktikus autók gyártójaként megérdemel.

Ez is érdekelhet:

Másképp különleges a megújult Citroën C4 és C4 X

Új stílusát szabta kompakt crossover modelljére a Citroën.

A C5 Aircross tanulmányautó mutatja meg a Citroën új arcát

Kedves helyett határozottra vált a Citroën.

Új arcot kapott a már csak elektromos autóként kapható Citroën Berlingo

Retró logó, új fényszórók és nagyobb képernyő a Berlingóban, aminek a hatótávja is jobb lett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez a futás nemcsak a testünknek, a lelkünknek is jót tesz!” – Dupla körös futásokkal és kibővült charity programmal jön az NN Ultrabalaton

Hamiltont és Leclerc-t is kizárták a Kínai Nagydíjról, és nem csak őket

A Kínai Nagydíj után Piastri bejelentkezett a világbajnoki címre

További cikkeink a témában