A Dacia óriási fejlődésen ment keresztül az utóbbi két évtizedben, és miután tisztán elektromos hajtású autója már van a márkának, most bemutatkozott az első hibridje is, amit a Joggerből építettek.

Még akár pár éve sem gondoltuk volna, hogy egyszer hibridet kínál majd a jó áron adott egyszerű autóiról ismert Dacia, de jövőre ez az idő is eljön. A Jogger az a hétüléses, kombiszerű családi autó, ami a Logan MCV és a Lodgy koncepcióját folytatja, és már a bemutatóján elárulták, hogy később hibrid változatra is számíthatunk belőle.

Szükség is volt a hibridre, a Dacia ugyanis egyáltalán nem kínál dízelt ebből a modellből,

ezért a Jogger vevői eddig csak egyliteres, háromhengeres motorral vehették az autót, 110 lóerős benzines vagy 100 lóerős benzin-gázüzemű változatban, kizárólag kézi váltóval. A hibrid lesz az egyetlen automata Jogger, a hajtáslánca pedig ismerős lehet több Renault-modellből.

A Jogger ugyanazt a hibrid rendszert kapja meg, mint amit a Clio, a Captur és a Juke is.

A benzinmotorja 1,6 literes, 90 lóerős négyhengeres szívómotor, ehhez egy 50 lóerős meghajtó elektromotor és egy indítógenerátor tartozik, a kuplung nélküli sebességváltó a benzinmotor négy és az elektromotor két fokozata közt váltogat automatikusan.

A kombinált teljesítmény 140 lóerő, és a fogyasztása ugyan egyelőre nem derült ki, de az igen, hogy 900 kilométert is képes lesz megtenni egy tankolással. Ráadásul a Jogger Hybrid lesz az első Dacia, ami színes digitális műszeregységet kap, a Renault-nál ismerős kisebbik, 7 colos kijelzővel, és az elektromos kézifék is szériafelszerelés lesz hozzá.

A Joggert még csak idén vezették be, de már 83 ezer megrendelés futott be rá. A Dacia egyelőre nem árulta el a hibrid Jogger magyarországi árát, de a 24 600 eurós francia árából következtetve a piac legolcsóbb hibrid családi autójának ígérkezik, ami hétüléses változatban is kapható lesz. Az első példányok érkezésére tavasszal számíthatunk.

Ez is érdekelhet:

A Dacia összes modellje megkapta a márka új emblémáját

A sörnyitó a múlté, DC-jelvény kerül az autókra.

Életemben először tankoltam LPG-autógázt! Gázüzemű Dacia Jogger-teszt

A hétszemélyes Dacia Jogger gázüzemű változata nem más, mint egy megtestesült óriási négykerekű ár-érték-arány.

A családok új kedvence lehet a hétüléses Dacia Jogger

Divatosabb lett, és nagyon tágas a Lodgy utódja, ami a legolcsóbb hétüléses autónak ígérkezik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában