Nem volt még ennyire izgalmas az európai Év autója szavazás eredményhirdetése, a pontok alapján ugyanis döntetlenre állt az Alpine A110 és a Jaguar I-Pace. A szabályok értelmében a brit márka elektromos crossovere nyerte a díjat.

Az előző évben a Volvo, idén a Jaguar vihette haza a márka történetének első európai Év autója díját, de ennyire szoros még sosem volt a befutó. Az eredményhirdetést immár szokásosan a genfi autószalon előtti napon tartják, ahol országonként sorolják fel a 23 országból érkezett 60 újságíró által kiosztott pontokat.

Meglepetésre az Alpine A110 sokáig vezette a listát, majd a spanyolok fordítottak, és a Kia Ceed állt az élre.

A számolás végén meglepő eredmény született: döntetlen. 250-250 pontot szerzett az Alpine A110 és a Jaguar I-Pace is.

A zsűrinek erre is van megoldása, a szabályok szerint ilyenkor azt számolják össze, hogy hány újságírónál kapta a legtöbb pontot az egyik és a másik autó. A számolás eredménye az lett, hogy 16-an a francia sportkocsit tették az élre, és 18-an a brit elektromos crossovert, ami azt jelenti, hogy

az elektromos hajtású Jaguar I-Pace nyerte el az európai Év autója díjat 2019-ben.

A Jaguar 2002-ben már bejutott a döntőbe, de az X-Type akkor még utolsó lett a hétből, míg 2016-ban az XE már az ötödik helyet szerezte meg.

Az idei befutó elképesztően szoros volt, hiszen alig néhány ponttal lemaradva lett harmadik a Kia Ceed (247 pont)

és nem sokkal kevesebbet kapott a Ford Focus (235 pont), az élmezőnyben ott volt még a Citroën C5 Aircross is (210 pont).

A Peugeot 508, amit a Player olvasói a győztesnek tippeltek, csak hatodik lett 192 ponttal, és a Mercedes A-osztálynak meg kellett elégednie az utolsó hellyel, 116 pontot gyűjtött. A magyar újságírók a Kia Ceednek adták a legtöbb, összesen 11 pontot, mögé a Jaguar I-Pace-t (9 pont) és a Ford Focust (8 pont) sorolták.

Melyik érdemelné meg inkább az európai Év autója díjat?

Egy éve így történt:

A Volvo XC40 nyerte az Év autója díjat 2018-ban

Egyértelmű volt a fölénye, nézd meg, milyen típusokat előzött meg.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában