A Honda nem is olyan távoli jövőjét vetíti előre az a két koncepcióautó, amit a Las Vegas-i CES-en mutattak be. A 0 Saloon és 0 SUV sorozatgyártású változata már 2026-tól piacra kerülhet, és Európában is kapható lesz.

Nincs szerencséje az elektromos autókkal a Hondának. A bájos Honda e a formájával sikert aratott, de a vevőknek annyira nem kellett, le is állt a gyártása. Az Egyesült Államokban a General Motorsszal fogtak össze, de egy modell, a Prologue után felbontották az együttműködést. A legutóbb a Sonyval készítettek közös autót, de az Afeela 1-nek az ára miatt nem lesz könnyű dolga.

Európában jelenleg a HR-V testvérmodellje, a furcsa nevű e:Ny1 az egyetlen elektromos autója a Hondának, de a japán márka már nagy erőkkel készül a jövőre.

Méghozzá tiszta lappal fogtak hozzá egy egész elektromos modellcsalád fejlesztéséhez,

és idén ennek újabb előzetesét mutatták be a szórakoztatóelektronikai vásáron, a Las Vegas-i CES-en két látványos koncepcióautóval.

A most leleplezett két koncepció, a 0 Saloon és 0 SUV azt mutatja meg, hogy milyenek lesznek az elektromos Hondák a nem is annyira távoli jövőben.

Nem szokványosak, az biztos, hiszen az elektromos autóknál megszokott lágyan ívelt formák határozott, éles vonalaknak adták át a helyüket, amivel ezek a Hondák biztosan kitűnnek majd a forgalomból.

Már a 0 SUV is érdekes formájú, a 0 Saloon pedig minden, csak nem szokványos lépcsőshátú limuzin.

Koncepcióautótól nem szokatlan ez a forma, de a Honda állítja, hogy a gyártásba kerülő változat is ilyen lesz. Jövőbemutató a belső tér is, ami tele van képernyőkkel, a kormánykereket pedig futurisztikus űrhajókormánnyal helyettesítették.

Műszaki részleteket még nem árultak el a két autóról, de azt igen, hogy a végleges modellekre már nem kell sokat várni.

Elsőként a CR-V-hez hasonló méretű 0 SUV kerül majd piacra, 2026-ban az amerikai és az európai utakon is megjelenik, ezt követi a 0 Saloon, amit először az Egyesült Államokban vezetnek be, Európába egy évvel később érkezik csak meg.

Ötletes a fedélzeti rendszer neve, hiszen azt a Honda huszonöt éve bemutatott, és azóta folyamatosan fejlesztett humanoid robotja után Asimo OS-nek keresztelték el. Új modellcsaládjához új emblémát is tervezett a Honda, ami megtartotta az ismerős H-betűt, de a keretét nem, ezzel is jelezve, hogy új korszak kezdődik a márka történetében.

Ez is érdekelhet:

Városban és autópályán is vígan elvan a Honda e:Ny1

Hosszabb teszten próbáljuk ki a Honda elektromos SUV-ját.

Nem a legizgalmasabb, de a legjobb elektromos Honda az e:Ny1

Kényelmesen használható, üde megjelenésű, szerethető elektromos autó a Honda e:Ny1. De van elég jó ahhoz, hogy a Honda felhelyezze magát az elektromosautós térképre?

Így kerül gyártásba a Sony és a Honda közös elektromos autója

A paraméterei alapján az Afeela 1 nem fogja felforgatni a piacot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Spórolj időt és pénzt a wigo-val, Budapesten belül vagy kívül!

Wartburgból is volt vadászautó, csak nem kellett senkinek

Stílusos és megfizethető elektromos autó lesz a Renault Twingo

További cikkeink a témában