Ha azt gondoltad, hogy a Kona dizájnja különleges, akkor nézd meg az utódját! A Hyundai bemutatta a nagyobb, még különlegesebb formájú új generációt, amiből továbbra is lesz hibrid és elektromos változat.

2017-ben jelent meg a Hyundai kínálatában a Kona, ez a kompakt méretű crossover, aminek a dizájnját akkoriban nagyon szokatlannak tartottuk az osztott fényszórójával. A megoldás azóta több más modellen is megjelent, ezért a jövőre esedékes modellváltásnál a Hyundai még merészebbre szabta a Kona formáját.

A vadonatúj Kona megtartotta az osztott fényszórós megoldást, de szintet lépett ezen a téren,

hiszen az orrára egyetlen széles fénycsík került, a fényszórókat pedig a két sarkára rejtették. A hűtőmaszkot a lökhárító légbeömlője helyettesíti, ami modellváltozatonként eltérő, és nem kevésbé érdekes a pixelekből kirakott hátsó fénycsík sem.

Mivel a kínálatba időközben érkezett Bayon csaknem akkora lett, mint az előző Kona, ezért az új modell méretei jelentősen nőttek.

A hossza 15 centivel 4,36 méteresre növekedett, a szélessége 2,5 centit, a tengelytávja 6 centit bővült.

Az új Kona ezzel együtt is egy kicsivel kisebb maradt, mint a szintén nemrég generációt váltott, 4,42 méteres Kia Niro, amivel közös alapokra épül.

Az elődjéhez hasonlóan az új Kona is benzines, hibrid és elektromos hajtású változatban lesz elérhető.

A Hyundai egyelőre nem árulta el a műszaki részleteket, de nem tévedhetünk nagyot, ha arra következtetünk, hogy a Niróhoz hasonlóan 141 lóerős marad a hibrid, és 218 lóerős lesz az elektromos kivitel, 64,8 kilowattórás akkuval.

A kifutó Konához képest nagy előrelépést jelent a belső tér, ami a legújabb divat szerint két 12,3 colos színes képernyőt kapott, és a váltókart hiába keressük a hagyományos helyén, azt az Ioniq 5 mintájára a kormánykerék mögé tették. A további részleteket azonban csak a 2023-ban esedékes piaci bevezetéshez közelebb árulják majd el róla.

Ez is érdekelhet:

Újabb merész autódizájnt vállalt be a Hyundai

Neked bejön a Hyundai legújabb modellje?

610 kilométeres hatótávval jön az új Hyundai Ioniq 6

Részletek is kiderültek az áramvonalas szedánról.

Seven néven itt a Hyundai Ioniq 7 előzetese

Jókora elektromos SUV-vel készül a Hyundai.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés