A jövő évre több téren is megújult a Jaguar nagyobbik szabadidő-autója. Az F-Pace ekkortól csakis a sportos R-Dynamic változatban rendelhető, gazdagabb szériafelszereltséggel és plug-in hibridként nagyobb elektromos hatótávval.

2016-ban jelent meg a Jaguar első szabadidő-autója, az F-Pace, amit hamarosan a kisebb E-Pace és az elektromos crossover I-Pace követett. Az elsőként bemutatott F-Pace még 2020-ban kapott ráncfelvarrást, aminek során elsősorban a belső teret modernizálták, a következő évnek pedig több kisebb módosítással vághat neki az autó.

A Jaguar több modelljéhez, az XE-hez és XF-hez hasonlóan mostantól az F-Pace is

csak a sportosabb R-Dynamic változatban rendelhető, ami gazdagabb szériafelszereltséget is jelent.

A digitális műszeregység, a nagyobb képernyős navigációs rendszer és a vezeték nélküli okostelefon-tükrözés is felár nélkül jár az autóhoz.

Műszaki téren a plug-in hibrid változattal, a P400e-vel történt a legtöbb változás.

Az akkumulátor kapacitását 19,2 kilowattórára növelték, ezért 53 helyett akár 65 kilométert képes megtenni egy feltöltéssel elektromosan, tölteni egyenáramon 35 kilowattal is lehet. A 404 lóerős hibrid nem nevezhető lassúnak, hiszen ha kell, akkor 5,3 másodperc alatt gyorsul százra.

Sok európai piacon a plug-in hibrid változat a legnépszerűbb, az aránya elérheti a 98 százalékot az eladásokban, pedig az F-Pace több más hajtáslánccal is kapható a négy- és hathengeres benzinestől és dízeltől az 5 literes, 550 lóerős kompresszoros V8-assal szerelt SVR-ig, ami négy másodperc alatt éri el a százat, és 286 km/órával száguldhat.

Ez is érdekelhet:

Formába hozták a Jaguar első szabadidő-terepjáróját

Zöld rendszámos változattal újul meg az F-Pace.

Nem mond le a V8-asról a Jaguar F-Pace csúcsmodellje

Végre egy újdonság, ahol nincs downsizing!

2025-től már csak elektromos autókat kínál a Jaguar

Nem sokkal később a Land Rover is hasonló útra tér.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés