Idén is érdekes körülmények között lett világbajnok Max Verstappen, de idén nem érdemtelenül.

Max Verstappen úgy vághatott neki a Japán Nagydíj versenyhétvégéjének, hogy ha Charles Leclerc-nél nyolccal, Sergio Péreznél pedig hat ponttal többet szerez, akkor már Szuzukában, azaz négy futammal a vége előtt megszerezheti második világbajnoki címét. Az időmérő után pedig igazán kedvező helyzetbe került a holland, megnyerte ugyanis a kvalifikációt, vagyis pole pozícióból várhatta a vasárnapi rajtot:

A fenti rajtrács annyiban változott, hogy Pierre Gasly csak a boxutca végéről indulhatott, mivel új hátsó szárnyat kapott.

Esős körülménye között rajtolhatott el a mezőny Szuzukában, a futam pedig szinte el sem kezdődött, többen már az első körben megpördültek a vizes pályán, Carlos Sainz Jr. és Alexander Albon pedig néhány kanyar után ki is esett, előbbi megcsúszott és a falnak vágta az autóját, utóbbi motorprobléma miatt – be is jött a biztonsági autó, majd a harmadik körben piros zászlóval félbe is szakították a futamot a gumifal javítása, valamint a romló időjárási körülmények miatt.

Hosszas, valamivel több mint két óra várakozás után a futam végül gördülő rajttal folytatódhatott, úgy, hogy a csapatokat kötelezték az extrém esőgumik használatára – ekkor nagyjából 40-45 perc volt hátra az 53 körös verseny háromórás időlimitéből.

Verstappen az újraindítást követően ellépet, és simán nyerte meg a Japán Nagydíjat Leclerc és Pérez előtt.

A leintést követően Leclerc 5 másodperces időbüntetést kapott, amiért az utolsó kör utolsó szektorában levágta a kanyart Pérez elleni védekezés során, ami így a Red Bull kettős győzelmét jelentette – a végeredményt ITT tudod megnézni. Kisebb kavarodás után pedig az is kiderült, hogy

Verstappen négy futammal a vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert, vagyis megszerezte második világbajnoki címét.

A kavarodást az jelentette, hogy a lerövidített futamon a pilóták elvileg csökkentett pontszámokat kellett volna kapniuk*, mivel csak a versenytáv egy bizonyos százalékát teljesítették, az F1 viszont a teljes pontszámokkal számol, egyelőre kérdés, hogy miért. A lényegen azonban nem változtat: Verstappen idén is teljesen megérdemeltem lett világbajnok, csak kár, hogy az FIA miatt megint az érdekes körülményekre fogunk emlékezni vele kapcsolatban, pedig a szezonból eddig lement 18 futamából 12-t megnyert.

* Idéntől ugye megváltozott a pontrendszer, ami a tavalyi, nagy port kavaró Belga Nagydíjnak volt köszönhető, ahol hasonlóan zord időjárási körülmények miatt a pilóták csak a biztonsági autó mögött tudtak éppen annyi kört megtenni, hogy fél pontokat kaphassanak.

A világbajnokság két hét múlva az Amerikai Nagydíjjal folytatódik.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Megvan Alonso utódja az Alpine-nál, és egy másik ülés is elkelt az F1-ben

Miközben aludtál, már csak két szabad hely maradt 2023-ra a Forma–1-ben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Laurin és Klement ma ezzel utazna – Škoda Superb Combi L&K-teszt

Itt van a Tesla önvezető taxija

A világ legnagyobb autógyártója visszatér az F1-be

További cikkeink a témában