A Jeep megmutatta az első képet a következő nagy dobásáról, és azt is elárulta, hogy az idén bemutatkozó Wagoneer S a márka eddigi leggyorsabb autója lesz.

Nem ez lesz az első szélvészgyors Jeep, hiszen a Grand Cherokee előző generációjának Trackhawk változatát a 707 lóerős V8-as motorral szerelték, és azzal 3,7 másodperc alatt gyorsult százra a két és fél tonnás monstrum. Most egy ennél is gyorsabb újdonsággal készül a Jeep, és ez már egy tisztán elektromos hajtású modell lesz.

A Jeep már korábban elárulta, hogy Wagoneer S néven egy új elektromos autót fejleszt, és most megmutatta az első képet a gyártásba kerülő változatáról. A kompakt Avenger után egy igazi csúcsmodellel készülnek, a Wagoneer S ugyanis 600 lóerős összkerékhajtású hajtásláncot kap, amivel 3,5 másodperc alatt éri el a százas tempót.

Úgy tűnik, hogy szinte változatlanul gyártásba kerül a korábbi koncepció:

Részleteket még nem árult el az autóról a Jeep, de az első képen látszik, hogy a Wagoneer S látványosan dögös lesz, amit ugyanakkor első pillantásra Jeepnek ismerhetsz fel. A bemutatója már nem lehet messze, ugyanis idén ősszel már a kereskedésekbe kerül az autó az Egyesült Államokban, és jövőre más piacokon is kapható lesz.

Ez is érdekelhet:

Ehhez a Jeep Avengerhez nem töltőoszlop kell, hanem benzinkút

Elektromos mellett már benzinmotoros Avenger is van.

Szinte biztos, hogy még nem hallottál erről a Jeepről

Szerencsére nem került gyártásba a jövő autójának szánt koncepció.

Zöld rendszámmal jön az új Jeep Grand Cherokee

A típus történetében először hibrid lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés