Senki sem volt gyorsabb George Russellnél a Kanadai Nagydíj időmérőjén.

A Kanadai Nagydíj három szabadedzésén három különböző csapat pilótája zárt az élen: Max Verstappen, George Russell és Lando Norris. Már a gyakorlások alatt is kiélezett volt a küzdelem az élmezőnyben, és ez az időmérőre sem változott.

Russell pedig a kvalifikáción is remek formában volt, és szoros csatában el is vitte a pole pozíciót Verstappen elől.

A Mercedes pilótája ezzel már zsinórban másodszor indulhat az élről a Montrealban – tavaly a brit és a holland azonos időt autózott, de Russell akkor előbb futotta meg körét, így övé lett a rajtelsőség, most azonban jóval egyértelműbb fölénnyel, 1:10.899-es körrel nyerte meg a kvalifikációt, alaposan meglepve a mezőnyt. Ez idei első és pályafutása hatodik pole pozíciója.

A McLarennél nem jött ki a lépés: Oscar Piastri nem tudott beleszólni a csatába, Lando Norris pedig csak hetedik lett egy Q3-as hibája miatt. A Mercedes remek tempóját mutatja az is, hogy Andrea Kimi Antonelli a negyedik helyen végzett, közvetlenül Lewis Hamilton előtt. Fernando Alonso a hatodik helyre hozta be az Aston Martint.

A Kanadai Nagydíj időmérőjének eredménye:

UPDATE: Isack Hadjar és Cunoda Júki eredetileg a 9. és a 11. helyre kvalifikálta magát, de előbbi három rajthelyes büntetést kapott, amiért a Q1-ben feltartotta Carlos Sainz Jr.-t, utóbbit pedig tíz hellyel sorolták hátrébb, amiért a harmadik szabadedzésen piros zászló alatt előzött.

A futam – magyar idő szerint – vasárnap 20:00-kor rajtol el, az M4 Sport élőben közvetíti.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Nehogy lemaradj a Kanadai Nagydíjról!

Mutatjuk, hogy magyar idő szerint mikor rendezik a futamot, az időmérőt és a szabadedzéseket.

{https://player.hu/auto-motor-2/nem-akar-atulni-a-red-bullba-isack-hadjar

{https://player.hu/auto-motor-2/lewis-hamilton-szavazas

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dolgok, amiket még nem éltünk át, de nem is akarunk: porviharban autózni

Viszlát Ceed, helló jövő – Kia K4-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
24% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
76% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.