Idén már több tucat új modell töréstesztjének eredményét tette közzé az Euro NCAP, ami nem is azért érdekes, mert az összetört autók nagy része ötcsillagos értékelést kapott, hanem azért, mert egyre több a kínai közülük.

Még talán emlékeztek a kínai autógyártók első bátortalan próbálkozásaira, amikor betették a lábukat az európai piacra. Nemcsak a mulatságos nevükön, mint a Beauty Leopard, vagy a neves modellekről másolt formatervükön lehetett hüledezni, hanem a katasztrofálisan sikerült töréstesztjeiken is. Sok időnek kellett eltelnie, mire felzárkóztak ezen a téren.

2005-ben még életveszélyesnek bizonyult a Landwind a törésteszten
2010-ben már két csillagot szerzett egy másik Landwind-modell az Euro NCAP-nél
2013-ban a Qoros 3 volt az első ötcsillagos kínai autó, ennek ellenére nem sikerült betörnie a piacra
Mostanra úgy tűnik, hogy a kínai autógyártók maguk mögött hagyták ezeket a gyengeségeiket,

és minden eddiginél erősebben térnek vissza az európai piac meghódítására. Ha nem hiszed, nézz be a Player kínaiautó-kisokosába, ahol összeszedtük nektek azokat a modelleket, amelyek már itt vannak, vagy a közeli jövőben megérkezhetnek az európai utakra.

Simán teljesítik a töréstesztet a modern kínai autók, mint a legutóbb összetört Nio ET7 és az Ora Cat

Európa meghódításához elengedhetetlen egy jó törésteszt, és az Euro NCAP legutóbbi sorozatán két kínai autó is részt vett, mi több, kiváló eredménnyel zártak. A Nio ET7 például 91 százalékot kapott az utasvédelmi tesztre, a Wey Coffee 02 ennél is jobb, 94 százalékos eredménnyel végzett, akárcsak a szintén most tesztelt Tesla Model S.

Szinte minden új autó ötcsillagos

Az Euro NCAP egyébként több mint egy tucat új modell teszteredményét tette közzé, és szinte kivétel nélkül öt csillagot kaptak az autók: a Honda Civic, a Toyota Corolla Cross, a Nissan Ariya, Qashqai és X-Trail, a Renault Austral, a Toyota bZ4X, a Hyundai Ioniq 6, a Range Rover és a Smart #1 is, ami már félig szintén kínai modell. Csak a DS 9-nek kellett megelégednie négy csillaggal.

A Wey dizájnja és a biztonsága sem áll az európai siker útjába

Nem ez az első alkalom, hogy jól szerepel egy kínai autó a szigorú európai törésteszten. Idén korábban öt csillagot kapott a BYD Atto 3, az Ora Cat és a Wey Coffee 01, tavaly a Nio ET8 és a Lynk & Co 01 is a maximális értékelést érdemelte ki. Az első ötcsillagos kínai autó egyébként az európai szakemberek által óriási költségvetéssel megtervezett, nem is olyan rossz, de nem is olcsó Qoros 3 volt még 2013-ban, igaz, a jó törésteszt ellenére sem sikerült elindítani az európai értékesítését.

Ez is érdekelhet:

Hát az meg milyen autó? Biztos valami kínai, de pontosan? Nézd meg a Player kínaiautó-kisokosában!

Hirtelen zavarba ejtően sok lett a kínai autó körülöttünk Európában. Nem egyszerű áttekinteni, mi micsoda ebben a dömpingben, de azért megpróbáljuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tátra villamost emelnek daruval a levegőbe a hétvégén

További cikkeink a témában