Még csak nemrég óta kapni nálunk, máris itt az MG kompakt szabadidő-autójának új generációja, ami váratlanul erős ajánlatnak ígérkezik. Az új ZS elsőként az MG 3-ban bemutatott hibrid rendszerrel érkezik a piacra.

2022-ben tért vissza az MG a magyarországi piacra, és mindjárt országos lefedettséggel, valamint jó áron kínált ígéretes autókkal indult a forgalmazás. A márka pedig máris nagy megújuláshoz fogott, például új kategóriákba lépnek be az MG 3, MG 4 és MG 5 modellekkel, és a jelenlegi szabadidő-autóikat is leváltják. A nagyobb HS után nem sokkal leleplezték a kompakt ZS új generációját.

Az MG ZS egészen eddig így nézett ki, 2021-ben újult meg legutóbb

A HS-hez hasonlóan a ZS-nél is itt volt az ideje a modellváltásnak, hiszen bár még csak két éve kapni nálunk, a típus eredetileg 2017-ben mutatkozott be, és két évvel később érkezett meg a nagyobb európai piacokra. Mi már a 2021-ben megjelent ráncfelvarrott változatát kaptuk, szebb külsővel és igényesebb belsővel, most pedig itt a ZS teljesen új második generációja.

Első ránézésre az eddig ismert ZS-re emlékeztet, de az újonnan megjelent MG 3-on látott elemekkel dobták fel a formáját.

Újdonság a fényszórókat összekötő krómozott elem, ami alá a továbbra is méretes hűtőmaszk került, és a hátsó lámpák is mutatósabbak. 4,43 méteres hosszával az új MG ZS tizenegy centivel nagyobb az elődjénél, de a szélessége és magassága csak egy centit változott.

Belső méreteit nem árulták el, de a két centivel 2,61 méteresre növelt tengelytávja egy kicsivel még tágasabb belső teret sejtet. Modernebb is lett a ZS berendezése, alapból 10,25 colos, navigációval ellátott érintőképernyővel, ami helyett a középső felszereltségi szinttől már 12,3 colos képernyő jár, a csúcsmodellhez fűthető bőrüléseket és kormánykerékfűtést is adnak.

Jelenlegi generációja 1,5 literes szívó négyhengeres és 1,0 literes turbós háromhengeres benzinmotorral, valamint tisztán elektromos hajtású változatban kapható, az új ZS pedig elsőként hibrid hajtással mutatkozott be, ami a szintén új MG 3-ban jelent meg először.

A Hybrid+ rendszer egy 1,5 literes, 102 lóerős benzinmotorból és 136 lóerős elektromotorból áll.

197 lóerős kombinált teljesítményével a ZS Hybrid+ paraméterei ígéretesek, dinamikus menettulajdonságokat ígér ötliteres átlagfogyasztás mellett. Az MG már elkezdte az európai bevezetését, de az egyelőre nem derült ki, hogy tisztán elektromos hajtású változata is lesz-e az új ZS-nek, vagy egy teljesen külön elektromos modellt vezetnek be ebben a kategóriában.

Ez is érdekelhet:

Máris itt az MG szabadidő-autójának második generációja

Csak nekünk tűnik gyorsnak az MG HS modellváltása, valójában már itt volt az ideje.

Nagyra nőtt hibrid kisautóval támadja az európai piacot az MG

Meglepően erős lett, és a többi kisautónál nagyobbra nőtt az új MG3.

Ezeket a kínai autókat vették a magyarok 2023-ban

Mutatjuk a tíz legnagyobb számban eladott kínai autót a magyar piacon.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Itt van a Tesla önvezető taxija

A világ legnagyobb autógyártója visszatér az F1-be

Rebellis Rolls-Royce az izmos Ghost Black Badge

További cikkeink a témában