Újabb jól ismert név tér vissza a Mitsubishi kínálatába, és bár az új Colt első pillantásra csalódásnak tűnhet, mert tulajdonképpen a Renault Clio átcímkézett változatáról van szó, mégis fontos szerepe van a márka fennmaradásában.

Sokan szerettük a Mitsubishi Coltot, ami a hetvenes évek óta egy kompakt, sportos háromajtós modellt jelentett. Az utolsó, hatodik generációját már a Smart Forfour testvérmodelljeként gyártották, erős Ralliart és keménytetős kabrió változatban is, a gyártásának tíz éve alatt több mint négyszázezer darabot adtak el belőle.

Már több mint egy évtizede nem kapni Coltot, de a még mindig jól hangzó típusnév idén visszatér a Mitsubishi kínálatába,

még ha nem is úgy, ahogyan számítottunk volna rá. A japán gyártó újabban egyre gyakrabban vesz elő korábbi neveket, de a Space Star kompakt egyterű helyett olcsó kisautó, az Eclipse pedig sportkocsi helyett plug-in hibrid szabadidő-autó lett.

Az új Colt sem az, mint amire számítottunk volna, tulajdonképpen a Renault Clio ikertestvéréről van szó,

a külsejét nézve ezt le sem tagadhatná. Nem véletlenül kényszerült erre a lépésre a Mitsubishi, hiszen nemrég még úgy volt, hogy teljesen kivonulnak az európai piacról, majd mégis úgy döntöttek, hogy maradnak, amihez a Renault-Nissan szövetségtől érkezett a segítség.

Nemrég jelent meg az új ASX, ami valójában a Renault Captur minimálisan átcímkézett változata, Colt néven pedig a megújult Clio kerül a Mitsubishi európai kereskedéseibe. A dizájnt nem is nagyon változtatták meg, az emblémákon kívül csak a nappali menetfény és a hűtőmaszk egyedi,

hátul a csomagtérajtón széles felirat hirdeti, hogy ez a Mitsubishi saját változata.

Belső tere és műszaki tartalma szinte változatlanul került át a Clióból, így az akár 10 colos műszeregységet és 9,3 colos álló formátumú érintőképernyőt is megtaláljuk benne. A motorkínálat az egyliteres, háromhengeres benzines 65 és 90 lóerős változatával indul, a Colt Hybrid pedig a Renault-modellekből ismerős 145 lóerős hibrid rendszert kapja 1,6-os motorral.

Mi értelme van más néven kínálni szinte ugyanazt? A Mitsubishi márka jövője múlhat rajta,

hiszen amíg megérkeznek az újabb saját fejlesztésű modellek, addig is legyen mit kínálni az európai szalonokban. Nincs is ezzel olyan nagy baj, bár szerintünk a nagy múltú Colt nevet kár volt elhasználni erre az ideiglenes megoldásra.

Ez is érdekelhet:

Mégis az európai utakra jön az új Mitsubishi Outlander

Nem csak átemblémázott Renault-modellekkel marad Európában a Mitsubishi.

A Mitsubishinél még nem felejtettek el autót tervezni

Európában is lehetne ebből a koncepcióból az ASX igazi utódja.

Renault átmárkázásával készült a legújabb Mitsubishi

Az új ASX-nek köszönhető, hogy az európai piacon maradhat a Mitsubishi.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában