Korszakalkotó volt a Nissan első elektromos autója, és a Leaf harmadik generációja ismét újabb fejezetet kezd a márka történetében. Stílust váltott és kompaktabb lett, mégis tágasabb az új, menőbb Leaf, aminek a hatótávja is egészen figyelemreméltó.
Az egyik első nagy sorozatban gyártott elektromos autó volt az első Nissan Leaf, sokáig a legnépszerűbb is. 2010-ben bemutatott első generációja első elektromos autóként az európai év autója díjat is elnyerte, majd 2017-ben jött a második széria, ami a sikeres receptet megtartotta, de minden téren fejlettebb lett. Az elektromos autók piaca azonban elszáguldott a Leaf mellett, ezért a Nissannál merész váltásra szánták el magukat.
A vadonatúj Leaf stílust váltott, többé már nem különc formájú kompakt, hanem divatos crossover,
amivel ismét az eladási listák élére törhet. A Nissannál nem vették félvállról a feladatot, az egyik legfontosabb modelljüknek egyedi, karakteres formát alkottak. Kupéformájú tetővonalával és légterelőben végződő hátsójával vonzó jelenség, a fekete betétbe rejtett hátsó lámpák minket a Nissan sportautójára, a Z-re emlékeztetnek.
Fénycsíkkal kötötték össze a nappali fényeket, és míg az első kilincseket az ajtók síkjába süllyesztették, addig a hátsókat az ablakkeretbe rejtették.
Crossover formájához képest az új Leaf aerodinamikája is rendben van, a légellenállási együtthatója 0,25.
A műszaki tartalom is jelentősen eltér az elődjétől, hiszen már nem a régi platformot használják, hanem azt, amire a Renault-nál a Megane és a Scenic, vagy az új Alpine A390 is épül.
A képeken nem jön át, de az új Nissan Leaf jóval rövidebb lett az elődjénél.
4,35 méteres hossza tizennégy centivel kisebb, ugyanakkor két centivel szélesebb és kettővel magasabb lett az autó, ezért zömökebb jelenség. 2,69 méteres tengelytávja alig változott, úgyhogy tágasabbnak is érződik, a csomagtartója pedig 437 literes. 37 literrel nagyobb az elődjénél, és ez mindennél jobban mutatja, hogy mennyivel jobban sikerült a térkihasználás.
A platformján osztozik a nagyobb Nissan Ariyával is, de ahhoz képest teljesen egyedi belsőt kapott az új Leaf, ami nem hasonlít a Renault-kra sem.
A műszerfalára két 14,3 colos képernyő került, az infotainment rendszere Google Maps és Google Play alkalmazásokat futtat,
ezért a használata is kézenfekvőbb lesz. A képernyő alá érintőgombok kerültek a funkciók gyors eléréséhez, és a menetirányt is gombokkal lehet kiválasztani.
Kétféle változatban vezeti be az új Leafet a Nissan, ezek teljesítménye hasonló a kifutó modelléhez,
de a hatótávjuk sokkal jobb. Az alapmodellben 177 lóerős motor hajtja az első kerekeket, az 52 kilowattórás akkumulátor 436 kilométeres hatótávot enged, míg a másik kivitelnél a teljesítmény 218 lóerő, a 75 kilowattórás akkuval pedig 604 kilométer a hatótáv. A töltése a két változatnak 105 és 150 kilowattal mehet az egyenáramú villámtöltőn.
Az új Leaf áramforrásként is használható, legfeljebb 3,6 kilowattal lehet róla elektromos berendezéseket működtetni. A vezetést az egypedálos mód, a manőverezést a 360 fokos kamerarendszer, az utazást pedig az elektrokromatikusan sötétíthető panorámatető teszi jobbá. Az új Leaf a Nissan angliai gyárában készül majd, akárcsak az elődje, de egy kicsit még várni kell rá: ősszel indul az előrendelése, az első példányok jövő tavasszal jelennek meg az utakon.
Ez is érdekelhet:


























