Justin Bieber gyűjteményében Bugatti, Ferrari, Lamborghini és Rolls-Royce is található, és hiába írták róla nemrég, hogy megszerezte ezt a Porschét, nem, a 968 L’Art nem került a kanadai popsztár garázsába.

Nemrég járta be az internetet a hír, hogy Justin Bieber szerezte meg azt az egyedi Porschét, amit 2021-ben a párizsi divathéten mutattak be. A 968 L’Art annak a L’Art de L’Automobile autókereskedésnek és divatmárkának a munkája, amelyet 2017-ben alapított Arthur Kar.

A 968 L’Art a típus bemutatásának harmincadik évfordulójára készült, egyetlen példányban.

18 hónapot vett igénybe a munka, amelynek során roadstert építettek a sportkocsiból, a klasszikus stílusát modern elemekkel ötvözték, és a zöld fényezését is eleve ehhez az autóhoz keverték ki.

Justin Bieber ugyan nem jelentette ki, hogy megvette az autót, de sokan tudni vélték,

miután az Instagramján posztolt a londoni divathétről, közte erről a Porschéről is, amit ott is kiállítottak. A képek kapcsán mások is megerősítették a vásárlást.

A találgatásoknak Arthur Kar vetett véget, aki szintén az Instagramon közölte, hogy a 968 L’Art nem eladó, ezért nem is kerülhetett Justin Bieber garázsába. Az énekestől pedig nem áll messze a különleges autók gyűjtése, az elcsúfított Rolls-Royce-áról írtunk is már.

Ez is érdekelhet:

Justin Bieber vagy Kim Kardashian tényleg nem vehet Ferrarit?

Azt mondják, hogy tiltólistára került egy pár híresség a Ferrarinál.

Megnézheted, hogyan készült Justin Bieber Rolls-Royce-szörnye

Mozgásban is láthatod az elszabott autót.

Megint stílusosan ünnepel a Porsche

És így melyik a kedvenc napod?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve