A Renault új vezetője, Luca de Meo azt ígéri, az új villany-Megane a világ egyik legversenyképesebb elektromos autója lesz.

Renault Talk címmel online sajtótájékoztatót tartott tegnap a Renault menedzsmentje a márka terveiről. Sok újdonság nem hangzott el, hiszen hallottunk már az Új Hullámról, tudjuk, hogy az őszi Frankfurti Autószalonon (ha megtartják, persze) jön az elektromos Megane, láttuk már az új emblémát is, és azt is bejelentette már korábban a cég főnöksége, hogy tíz év múlva már minden tíz Renault-ból egy elektromos vagy hibrid lesz.

Azt viszont még nem hallottuk, hogy Re-Factory néven a Renault létrehoz egy autó-újrahasznosító üzemet, ami állítólag az első ilyen lesz Európában, és ahol évente 120 ezer elöregedett Renault-t bontanak majd szét, illetve készítenek elő újrahasznosításra – ide értve az elektromos autókat és azok akkumulátorait is.

A sajtónak adott képek között a legizgalmasabb három kis teaserfotó az elektromos kompakt modellről, a Renault Megane E-Tech Electricről. Ezek sem fogják megrengetni alapjaiban az autós világot, de a típus, illetve a márka rajongóinak azért megmutatjuk őket:

217 lóerős motort, 60 vagy 87 kWh-s LG Chem akkumulátort ígérnek az új, elektromos Megane-ba
A Megane E is kap a fenekére a lámpáit összekötő fénytetoválást; nagy divat ez ma az autóiparban

Az elektromos Megane alapját a Renault-Nissan közös építőkészlete, az úgynevezett CMF-EV platform adja, erre épül egyébként a Nissan Ariya is. Luca de Meo azt is elmondta a kocsiról, hogy jól néz ki, és remekül lehet vezetni, na de hát furcsa is lenne, ha mást mondott volna. Szóval hisszük, ha majd látjuk, sőt: majd ha kipróbáltuk!

Addig nézegessük inkább tovább ezeket a villanyautókat, amik viszont már tényleg léteznek:

Villanyautók tornasorban: Opel Corsa-e, VW ID.3, Tesla Model 3

Pofás városi kiskocsi, tömegeknek szánt kompakt jövőautó és amerikai dizájnparádé, iszonyú erővel. Három elektromos autó, három stílus, három világ.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés