Ártatlanul fehér színe csak álca, turbómotorral és ordítóan piros utastérrel igazi huligán ez a Renault 5 GT Turbo.

Fogalmuk sincs, hogy mit hagynak ki azok, akik mindig megtartják a három lépés távolságot a francia autóktól. Olyan nagyszerű húzásokról maradnak le, mint ez a Renault 25 Baccara a kényelmes bőrfotelekkel, esetleg a praktikus és tágas Espace, de erős érv ez az 5 GT Turbo is, mely a nyolcvanas évek egyik legkívánatosabb hot hatch-e.

Hosszú éveken át volt Franciaország legnépszerűbb autója a Renault 5-ös, de a GT Turbo nem egy átlagos kisautó.

Michel Boué szabadidejében kezdett el dolgozni a Renault 5-ösön, mely a vezetőség tudomására jutott, de az ötlet nagyon megtetszett nekik, ezért gyártásba került. Akkor még simán csak hittek benne, de arra biztosan nem számítottak, hogy végül akkora siker lesz, amihez évtizedekkel a villanyautók korában is visszanyúlnak majd. A kezdetben még hosszmotoros kisautó évekkel előzte meg a Volkswagen Polót és a Ford Fiestát is.

Keresztben beépített, 1,4 literes, négyhengeres, 8 szelepes Cléon motorral és 115 lóerővel mutatták be a GT Turbót 1985-ben, aztán két évvel később frissítették a hot hatch-et. A Garrett turbófeltöltő vízhűtést kapott, megújult a gyújtási rendszer és aerodinamikailag átdolgozott kiegészítők kerültek az autóra. A franciásan Ph2-esnek hívott Renault 5 GT Turbo már 120 lóerős és 165 Nm nyomatéka van. Álló helyzetből 7,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra.

1987. május 25-én regisztrálták az autót, melyet első tulajdonosa leginkább arra használt, hogy suliba vigye a gyerekét.

Ezzel bizonyára nem sokan voltak így, hiszen az 5 GT Turbo egy igazi hot hatch, melyben a leginkább az okozza az örömöt, ahogyan a kis turbómotor viszi a nagyjából 850 kilogrammos Renault-t. A Peugeot 205 GTi-hez hasonlóan ennek is jelentősen csökkentek a túlélési esélyei az évekkel, de az évtizedeken át gondos tulajdonos és a kíméletes használat jót tett az autónak.

Második autóként használták, aztán 2019-ben felújították a karosszériát és a mechanikát is, ekkor kárpitozták újra piros bőrrel az utasteret is. Ez kicsit elvesz az eredetiségéből, de a fehér Renault 5 GT Turbóhoz és a szintén piros feliratokhoz tökéletesen passzol. A motorját már korábban is felújították, ekkor 166 ezernél nullázták le az óráját, ami most 32 500 kilométert mutat. A legnagyobb móka, tehát a régi turbós karaktere, a hirtelen megérkező erő viszont ott van benne.

Ez is érdekelhet:

Remek formában van ez az 1986-os Alpine GTA V6 Turbo

Farmotoros, hathengeres, 2+2 üléses, és francia.

Igazi kincs ez a ritka BMW 320is

Egyszerűen csak az olasz M3-asnak szokás hívni.

Téli olimpiára készítették fel 1992-ben ezt a V6-os Renault 25-öst

Jean-Claude Killy többszörös világbajnok és háromszoros olimpiai bajnok használta a hathengeres Renault-t.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában