Ha összejönne a dolog, 11 világbajnoki cím lenne egy csapatban.

A 2021-es idénytől már Aston Martinként folytatja a Racing Point, Lawrence Stroll csapattulajdonosnak hosszú távú tervei vannak az istállóval, egyértelműen győztes csapatot akar építeni. Azt pedig, hogy mennyire is komolyan gondolja az F1-es szerepvállalást, jól mutatja az is, hogy Sebastian Vettel személyében sikerült egy négyszeres világbajnokot is a csapathoz csábítani, akinek szerződéses több évre szól.

Ennyi világbajnoki címet vár Vetteltől az Aston Martin

Neccesnek tűnik. Szerintetek összejöhet?

Látván Stroll komoly elképzeléseit, az Independet újságírója, Philip Duncan rákérdezett arra, nem gondolkodnak-e a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton leigazolásában – a brittel ugyanis meglepő módon csak egy évvel, azaz 2021-es szezon végéig hosszabbított a Mercedes (amit persze meg tud magyarázni a csapat), azaz Hamilton akár már az idény végén szabadon távozhat.

„Ez határozottan vonzó lehetőség. Lewis bármelyik autóval nagyszerűen teljesítene, abban pedig biztos vagyok, hogy minden csapat igent mondana egy hétszeres világbajnok szerződtetésére.”

Stroll hozzátette, hogy jelenleg csak az idei – Sebastian Vettel és Lance Stroll alkotta – pilótapárosra és az aktuális idényre koncentrálnak.

Vannak kifejezetten reális elképzelések arról, hogy ki válthatnák Hamiltont és a csapattársát, Valtteri Bottast, aki alatt erősen inog a szék, vagyis pilótaülés:

(Forrás: Independetn, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

A ralis stílus még mindig nagyon jól áll a MINI-nek

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés