És Leclerc-ről is megvan a véleménye Bernie Ecclestone-nak.

Bernie Ecclestone szerint (is) Sebastian Vettel tavalyi botladozása, vagyis inkább szenvedése Charles Leclerc-nek köszönhető, aki a vártnál nagyobb nyomás alá tudta helyezni négyszeres világbajnokot. A fiatal monacói a 2019-es idényben le is győzte csapattársát, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Max Verstappen mögött a negyedik lett, míg Vettel csak az ötödik.

Az idény végeztél Ecclestone beszélt Vettellel, akivel mindennél őszintébben beszélt:

„Szar munkát végzett, ezt így el is mondtam neki. Abban a pozícióban zárta a szezont, amit megérdemelt, az ötödik helyen.”

A brit üzletember szerint a Ferrari Leclerc személyében beleszeretett egy másik pilótába, akit 100%-ban favorizált, ezt a helyzetet pedig nehezen viselte Vettel, de ezt valószínűleg más pilóta sem tudta volna másképp kezelni.

Ecclestone egyébként elismeri Leclerc tehetségét, és hogy 2019-ben – második F1-es idényében – jól teljesített, de „nem gondolnám, hogy bármi különlegeset fogunk tőle látni”.

Eközben...

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
53% Igen, de menedzselhető.
37% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés