Ha gémer vagy, nagyon szerethetted az idei évet. Mi szerettük, és ezért elsősorban ennek a húsz címnek lehetünk hálásak.

20. Tetris Effect

A Tetris örök, a Tetris Effect pedig látványos ünneplése a betonbiztos puzzle-alapoknak. Nem lehet megunni, a Rez és a Lumines alkotói pedig a PlayStation VR támogatással és a káprázatos effektekkel pont elég pluszt adtak a jól ismert sémának, hogy az ember megint hosszú órákra elvesszen az építőelemek pakolgatásában.

19. Far Cry 5

Az Ubisoftot sokan, sokszor megvádolták már azzal, hogy legkedveltebb sorozatai csigalassúsággal fejlődnek évről-évre, és a Far Cry 5 tulajdonképpen pont ezért nem végzett előkelőbb helyen a listánkon. Azonban lehagyni az éves toplistáról még úgy is nagy hiba lett volna, hogy tulajdonképpen ugyanazt kaptuk, mint legutóbb, a kötelező grafikai tuningot és az új helyszínt leszámítva. Igaz, nem sokat tett hozzá az alapvetően jól működő Far Cry-formulához, de ettől még pokolian szórakoztató lett a redneck Amerika gyilkos szektái között játszódó epizód. (Teszt)

18. Kirby: Star Allies

Az idei Kirby volt a Switch egyik legnintendósabb címe, aminél nagyobb dicséretet keresve sem tudnánk találni neki. Habkönnyű szórakozás, amit egyszerűen jó nézni, jó vele játszani, és 5-től 99 éves korig bárkit képes elvarázsolni, aki csak simán szeretné jól érezni magát egy játékkal. Azt írtuk, hogy nem kerül bele a videojátékok nagykönyvébe, de az év legjobb játékai közül bűn lenne kihagyni. (Teszt)

17. Florence

Egy hardcore gémer biztosan kikéri magának, hogy egy mobiljátékot is betolunk az év legjobb játékai közé, de akinek volt szerencséje ehhez a címhez, az nem igazán csodálkozik ezen. A Florence-ben egy fiatal lány életébe csöppenünk bele, akit hirtelen megtalál a szerelem. A két órás játékidő ellenére is ez az év legérzékenyebb, legmeghatóbb játéka.

16. Pokémon: Let's Go

Milyen játék kell ahhoz, hogy egy 37 éves emberből, akit korábban nagyon nem érdekelt a Pokémon, egy pillanat alatt rajongót csináljon? Borzasztóan addiktív, élvezetes, és könnyed. Mindezt a Let's Go erőlködés nélkül hozza. Igaz, talán egy kicsit több kihívást elviseltünk volna, de ez a remek Switch-exkluzív még így is könnyedén becsusszant az év legjobb játékai közé. (Teszt)

15. No Man's Sky Next

A No Man's Sky fura egy szerzet. Mi ugyan szerettük akkor is, amikor megjelent 2016-ban, de az tény, hogy abban a formájában nem sikerült neki beváltania azokat az ígéreteket, melyekkel a készítők sokkolták a közvéleményt a reklámhadjárat során. Két évet kellett várni arra, hogy a megjelenés utáni fejlesztések nyomán kiadott DLC-knek köszönhetően a NMS egy olyan játék legyen, mely már valóban megérdemli a Next alcímet, és a játékosok bizalmát.

14. Call of Duty: Black Ops 4

Idén nagyon merészet lépett a Call of Duty. Fogták az utóbbi években egyre érdektelenebb egyjátékos módot, és kidobták az egészet az ablakon. A Black Ops 4 három oszlopból épül fel: a zombi-mód, a hagyományos multiplayer, és a battle royale-mód, amire a világ jelenleg legnépszerűbb játéka, a Fortnite miatt nagyon nagy szüksége volt a CoD-nak. Az eredmény egy frenetikus, a végletekig balanszolt és csiszolgatott akcióbomba lett, ami egészen biztosan hozzáragasztja a rajongók kezeit a kontrollerekre a jövőre esedékes újabb részig.

13. Dead Cells

A Dead Cells annak ellenére is az utóbbi évek legjobb pixelizált akciójátéka, hogy ezekkel a címekkel Dunát lehetne rekeszteni. Mégis úgy emelkedik ki a konkurenciából, mint egy világítótorony. Metroidvaniás gyökerek, fantasztikus hangulat és látvány, elképesztően addiktív kaszabolás. Nem csak a stílus rajongóinak kötelező.

12. Octopath Traveller

Az Octopath Traveller könnyedén belibbent a Switch egyre számosabb gyöngyszemei közé. Ez a legszebb retro-jRPG, amit valaha láttunk, egy pixelekbe öntött szerelmeslevél a japán szerepjátékok rajongóinak. Olyan szép, hogy megsirattuk, a harcrendszere pedig annyira komplex és jól kitalált, hogy szinte a kezünkhöz nőtt a Nintendo gépe. (Teszt)

11. Forza Horizon 4

A Forza Horizon a szimulátor Forzához képest maga az árkád mennyország, az idei, negyedik rész pedig a sorozat vitathatatlan csúcspontja. Itt nem zavar bele az optimális ív, vagy a szigorú féktáv a féktelen mókába, a játékos pedig olyan versenyekben is alakíthat, mint például egy száguldó gyorsvonat lehagyása egy tetszőlegesen választott szuperautóval. Egy szimulátor-rajongónak ez agyeldobás, de az igazán keményvonalas realizmushívőket leszámítva mindenkinek pokolian jó szórakozás.

10.Assassin's Creed: Odyssey

Az Assassin's Creed széria ugyan itt-ott megbotlott az elmúlt években, de idén nem hibázott. Az Odyssey az ókori Görögországban játszódik, és végre egy vérbeli RPG-ként is tökéletesen megállja a helyét. Hozzá képest a második részt leszámítva mindegyik epizód csak előtanulmánynak tűnik. Hatalmas, gyönyörű játék. (Teszt)

9. Monster Hunter: World

A Monster Hunter sorozatot eddig csak távolról csodáltuk, de a World alcímű epizóddal ez végleg megváltozott. Ezzel a résszel a széria meghódította a Nyugatot is. Nem volt neki nehéz, hiszen a World tényleg olyan, mint egy fantasy környezetben játszódó, RPG elemekkel bátran nyakon öntött vadász szimulátor, amiben félelmetes dögöket kell becserkészni és elejteni, hogy az ember még durvább fegyverekkel mehessen neki a következő szörnynek. Az egyszerű séma a gyakorlatban az év egyik legjobb játékélményét hozta. (Teszt)

8. Into the Breach

Nem kifogás, hogy őskövület géped van, hiszen az FTL készítőinek új játéka kis költői túlzással még egy mosógépen is képes megmoccanni. Az Into the Breach elsőre stratégiai, taktikai cucc, de valójában egy hihetetlenül komplex és élvezetes logikai játék, amit könnyű elkezdeni, de nagyon nehéz abbahagyni. Most is nyomjuk, ha a főnök nem látja.

7. Dragon Ball FighterZ

A FighterZ-t a gyermekkorba vezető csodaszép időkapunak neveztük, nem hiába. Ez a verekedős stuff olyan, hogy majdnem ugyanakkora élvezet nézni, ahogy mások játszanak vele, mint nyomogatni a gombokat. Kedvenc karaktereink még soha nem jelentek meg ilyen minőségben egy videojátékban, ráadásul az egyszerű, mégis a profiknak is elég mély harcrendszer miatt baromi könnyű rácsúszni a játékra. (Teszt)

6. Detroit: Become Human

A Quantic Dream a Beyond: Two Souls blamája után megrázta magát, és letett az asztalra egy olyan játékot, ami végre egy lapon említhető a Heavy Rain című remekművükkel. Játszhat-e Istent az ember? – ezt a kérdést kapargatja a kellemesen sötét sci-fi sztorija, ami ezúttal annyira izgalmas, látványos, érdekes, és végre tényleg a játékos döntéseivel összhangban szerteágazó, hogy nem ússza meg a kötelező olvasmány minősítést. (Teszt)

5. Shadow of the Colossus

Egy 13 éves, eredetileg PlayStation 2-re kiadott játéknak elméletileg már nem kellene annyira örülni, hogy megint szerepeltessük az év legjobb játékai között, a Shadow of the Colossus, azonban egyrészt játéktörténelmi jelentőségű mestermű, másrészt pedig a felújított verzió nem csupán valami alibi a rajongók pénztárcájának újbóli megcsapolására. Egy rendkívül igényes remake-ről beszélünk, ami úgy emelte mai színvonalra a játék külsejét, hogy annak szíve-lelke egy jottányit sem változott. (Teszt)

4. Super Smash Bros. Ultimate

A Nintendo sem maradhatott ki a top 5-ből. A Super Smash Bros. legújabb része egy végletekig csiszolt formula csúcsproduktuma. Egy olyan verekedős játék, ami képes az újoncokat és a profikat is hájjal kenegetni. Tartalmas, addiktív és a Nintendo belsős címeihez hasonlóan a tökéletességig finomhangolt. (Teszt)

3. Red Dead Redemption 2

A Red Dead Redemption 2 az év egyik legjobban várt címe volt, és végül nem is okozott csalódást. A Rockstar játéka émelyítően aprólékos és lassú, ami egy átlagos gémert egészen biztosan elijeszt néhány óra játék után. Aki viszont rácsúszik, az nagyon csúnyán csapdába esik. A RDR 2 ugyanis a maga nemében egyedülálló, szinte emberfeletti vállalkozás eredménye. Egy kimunkált, erődemonstrációként is értelmezhető alkotás, mely nem köt kompromisszumokat. Csak egy picit lehetett volna fogyaszthatóbb, és nem lett volna kérdéses az első hely. (Teszt)

2. Marvel's Spider-Man

A Sony nagyon jól tette, hogy visszaédesgette magához az Insomniac csapatát. A Spider-Man az első olyan videojáték, ami megkapta a hivatalos Marvel-logót, és bizony nem hiába sikerült neki ez a bravúr. Alapjaiban egy hagyományos nyílt világú akciójátékot kapunk, de a megvalósítás annyira profi, olyan élvezetesen sikerült belekódolni Pókembert a digitálisan felépített Manhattanbe, hogy az embernek először a Rocksteady Arkham-játékai jutnak eszébe, aztán rájön, hogy a Spider-Man még ezekre is rátesz egy lapáttal. Ebben a játékban már maga a hálóhintázás is hatalmas móka, és akkor még nem is beszéltünk a remek bunyóról, a pazar audiovizuális körítésről és a bomba sztoriról. Ez a valaha elkészült legjobb szuperhősös játék. (Teszt)

És aki szerintünk mindent vitt idén...

1. God of War

2018 a PlayStation 4-exkluzívok éve volt, olyannyira, hogy az első helyre magabiztosan úszott be a God of War, a görög mitológia helyett a skandináv kultúrkörbe áthajózó Kratosszal és fiával, Atreusszal. Ha ki kellene tapintanunk ennek a játéknak a gyenge pontját, igencsak zavarban lennénk. A God of War sztorija remek, karakterei érdekesek, művészeti rendezése kifogástalan, harcrendszere pazar, hangulata pedig tényleg mindent vitt idén. Soha rosszabb folytatást! (Teszt)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Fekete táska első előzetesében Michael Fassbendernek a saját feleségét kell kiiktatnia

Ne hagyd ki a héten a 94 éves Clint Eastwood új thrillerjét!

A Disney inkább kivágatta az LMBTQ-történetszálat a hamarosan érkező animációs sorozatból

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés