Bár az azonnali elpárolgás borítékolható, egy különleges védőfelszerelésben meglepően mélyre jutnánk a Nap belsejében.
Elsőre abszurd ötletnek tűnik leszállni a Napra, de ha eltekintünk attól az apró problémától, hogy azonnal elpárolognánk, egy egészen izgalmas fizikai kérdés rajzolódik ki: vajon meddig tudnánk „süllyedni” a csillagunk belsejében?
Már az odajutás sem egyszerű. A Nap felé repülni nem annyi, hogy egy rakétát ráirányítunk, majd gázt adunk. A Föld ugyanis elképesztő sebességgel kering a Nap körül, nagyjából 107 ezer km/órával, és ez a mozgás szinte teljes egészében oldalirányú. Ha valóban el akarunk jutni a Naphoz, ezt a mozgást kellene lenullázni – amihez bolygók gravitációs segítségére és precíz manőverekre lenne szükség.
Tegyük fel, hogy ez sikerült, és még egy sci-fibe illő védőruhát is beszereztünk, ami kibírja a felfoghatatlan hőmérsékleteket. Mert ezekből akad bőven. A Nap felszíne, a fotoszféra, a maga nagyjából 5500 Celsius-fokos hőmérsékletével valójában „hűvösnek” számít a belső rétegekhez képest. A magban már körülbelül 15 millió Celsius-fokos uralkodik. Az igazán furcsa viszont az, hogy a Nap külső légköre, a korona, még a felszínnél is forróbb, akár 2 millió Celsius-fokos is lehet – ez a mai napig az asztrofizika egyik nagy rejtélye.
A hőmérséklet mellett azonban a sűrűség az, ami eldönti, meddig jutnánk. A Nap legkülső rétege, a korona, rendkívül ritka: a részecskék sűrűsége még a földi légkörnél is jóval alacsonyabb. Itt gond nélkül „süllyednénk”, ahogy a konvektív zónán keresztül is haladnánk befelé.
*A konvektív zóna a Nap (és hasonló csillagok) belső szerkezetének legkülső rétege, ami a sugárzási zóna felett helyezkedik el. Itt az energia nem sugárzással, hanem konvekcióval, azaz forró plazma feltörésével és a hidegebb anyag alábukásával szállítódik a felszín felé. Ez a folyamat felelős a napfelszínen látható granulációért.
Az igazi kérdés tehát az, mikor állnánk meg. Az emberi test sűrűsége nagyjából megegyezik a vízével, így ott kezdenénk lebegni, ahol a környezet sűrűsége eléri ezt az értéket. Ez a pont meglepően mélyen található, jóval a sugárzási zónán belül. Ebben a régióban az anyag már annyira sűrű, hogy a fény részecskéi, a fotonok hiába haladnak fénysebességgel, folyamatos ütközések miatt akár egymillió évig is bolyonganak, mire kijutnak a felszín közelébe.
A sugárzási zónában a sűrűség drámaian változik: alul közel aranysűrűségű, felül viszont már a víznél is ritkább. Valahol e kettő között, nagyjából félúton érnénk el azt a pontot, ahol már nem süllyednénk tovább, hanem lebegnénk.
Innen lefelé haladva a Nap anyaga egyre sűrűbbé válik, egészen a magig, ahol a sűrűség többszöröse az aranyénak. Ebben a közegben már nincs „úszás” vagy „merülés” a szó hétköznapi értelmében. Az a kép, hogy valaki aranyban úszkál, ahogy például Dagobert bácsitól látjuk a Kacsamesékben, itt végképp értelmét veszti, ugyanis nemhogy a szilárd fémben, de még az ilyen extrém sűrűségű, izzó plazmában sem lehetne mozogni.
Ha tehát minden fizikai korlátot félreteszünk, és elképzeljük, hogy egy ember sértetlenül belép a Napba, akkor a válasz meglepő: nem állna meg rögtön, hanem egészen mélyre jutna. Csak épp addigra már egy olyan világban lenne, ahol a hőmérséklet és a sűrűség minden ismert tapasztalatunkat felülírja.
(Forrás: IFL Science, fotó: Getty Images)
Ez is érdekelhet:
Felejtsd el a sci-fit: a Hold valójában egy biológiai rémálom az emberi testnek
A Holdra nem nyaralni megyünk, hanem túlélni.
Minden borulhat, amit eddig Földön kívüli életről hittünk
Ez a felfedezés alapjaiban írja felül a Földön kívüli élet utáni kutatást.
A szemünk előtt omlik össze a világegyetem egyik legnagyobb csillaga
Ritkán adódik olyan pillanat a csillagászatban, amikor egy óriáscsillag haláltusáját szinte élőben lehet követni. Most pontosan ez történik egy elképesztő méretű kozmikus monstrummal.
