Újabban egyre többet kell várni az új autókra, és nincs ez másként a Lamborghininél sem, de nem a chiphiány miatt, hanem azért, mert egyszerűen túl nagy a kereslet az olasz márka sportautóira.

Kimondottan jól megy a Lamborghininek, mert bár a Huracán nem egy mai darab, és az Aventador éppen most kerül ki a kínálatból, az egyre népszerűbb Urus és a számtalan egzotikus különkiadás révén egyre nagyobb az érdeklődés a márka iránt. Már az év elején jelezték, hogy a 2022-re szánt gyártási kapacitás betelt, és most ennél is hosszabbra nyúlt a várólista.

Stephan Winkelmann, a Lamborghini vezére a Bloombergnek adott interjúban árulta el, hogy mostanra a 2023-as gyártási helyek mindegyike is elkelt, azaz

aki most akar egy új Lamborghinit rendelni, a legkorábban már csak 2024-ben kaphatja meg az autóját.

A gyártónál hiába bővítették a kapacitást, nem számítottak rá, hogy a jelenlegi piaci környezetben is ennyire növekszik majd a kereslet.

2021-ben rekordot döntöttek, 8405 autót szállítottak ki világszerte, ebből több mint ötezer Urus, 2586 darab Huracán volt, 798 darab Aventador volt,

idén pedig már az első félévben eladtak összesen 5090 autót, ami újabb rekordot sejtet.

A Lamborghini épp az Aventador V12-es hibrid utódján végzi az utolsó simításokat, és bemutatta az Urus Performante változatát is.

Ez is érdekelhet:

666 lóerős lett a Lamborghini Urus Performante változata

Az izmosabb motorhoz súlycsökkentés is járt.

Gyártásba kerülhet a Lamborghini Huracán off-road változata

Nem az Urus lesz az egyetlen Lamborghini, amivel letérhetsz az aszfaltról.

Tecnica néven itt a Huracán kevésbé extrém csúcsmodellje

Újabb hátsókerék-hajtású sportautót mutatott be a Lamborghini.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.