Már a neve is azt mutatja, hogy az Audi feljebb pozícionálta a középkategóriás modelljét. Az A4 harminc év után adta át a helyét az A5-nek, amivel nemcsak nagyobb és sportosabb, de minden téren jobb is lett az elődjénél. A gyönyörű vonalú kombit a hagyományos dízelmotorral párosított mild hibrid rendszerrel próbáltuk.

A harminc évvel ezelőtt bemutatott első Audi A4 nemcsak a lekerekített formájával számított újdonságnak, hanem a nevével is, hiszen ez váltotta az addig Audi 80-asnak hívott középkategóriás modellt. Most pedig újabb mérföldkőhöz érkezett az Audi, amikor egyelőre pihenőre küldte az A4 nevét, és az utódját már A5-ként mutatta be. Mindez annak az elnevezési rendszernek volt a része, ahol a páros számot elektromos, a páratlant pedig belsőégésű motoros modellek kapták volna.

Az Audinak mégsem volt szíve megválni az A6 jól hangzó nevétől, ezért egy modell után máris felhagytak a szisztémával,

hiszen a belsőégésű motoros és az elektromos változatot is A6-ként mutatták be. A középkategóriában azonban végül maradtak az A5 nevénél, voltaképpen találóan, hiszen az újdonság minden téren feljebb lépett: nagyobb, igényesebb és sportosabb is lett az elődjénél, amit nyugdíjba küldött.

Persze eddig is kínált A5-öst az Audi, de a kétajtós kupénak és kabriónak sajnos búcsút kellett intenünk. Az előző A4 sportos alternatívájaként kínált ötajtós A5 Sportback utódja pedig tulajdonképpen az új A5 Limousine lett, ami a nevével ellentétben nem négyajtós, hanem ötajtós, nagy csomagtérajtóval. A kombi neve marad Avant, ezzel az A5-ből most először kínálnak kombit, ezt tettük próbára, méghozzá mild hibrid dízel hajtással.

Sportosabb, szebb, dögösebb

Az Audi eddig az A4-es sportosabb alternatívájának tartotta az A5-öst, és az új generáció rászolgált a nevére, mert első pillantásra sokkal dögösebbnek látjuk az elődjénél. A márka új stílusában rajzolták meg, ezért megkapta a szélesebb hűtőmaszkot, a quattro emlékére nem felejtették el finoman kidomborítani a sárvédőket, az S line csomaggal pedig hangsúlyos fémszínű keretet kaptak az első lökhárítóban lévő légfüggöny-nyílások.

Szerencsére megúsztuk az osztott fényszórókat, hiszen a nappali menetfényt a fényszóró felső részére tették, és az alakját többféle mintából választhatjuk ki a menüben. Szintén roppant látványos a hátsó lámpák fénycsíkja, a feláras OLED változat pedig különféle animációk vetítésére is képes. Sokküllős mintájú, 20 colos könnyűfém kerekeivel és

Ascari-kék fényezésével az A5 Avant igencsak látványos jelenség, a legszebb kombik egyike a piacon.

Szépségében szerepe van annak is, hogy az arányain változtattak, nyúlánkabb lett az elődjéhez képest az új A5 Avant. A hossza hét centivel 4,83 méteresre nőtt, amivel a középkategória felső határára került, és a tengelytávja is éppen ennyivel lett nagyobb, 2,9 méteres. Az új A5 Avant ezzel egy fél számmal nagyobb autónak tűnik az elődjénél, vagy éppen a kategóriatársainál, ami akkor is vonzóvá teszi, ha belül nem is olyan tágas, mint gondolnánk.

Nagyobb szám, nagyobb autó

Méreteinek növekedése elvileg az utasteret tette tágasabbá, de az új A5 Avant nem érződik sokkal nagyobbnak belül, ezért aki ennél több teret szeretne, inkább egy Superb Combi felé nézelődjön. Nagyra értékeljük, hogy a vezetőülést szokatlanul alacsonyra lehet engedni, amivel kimondottan sportos az üléshelyzet. Pár centivel a hátsó üléseken is nagyobb lett a térdhely és a válltér, de a magas kardánalagút miatt még mindig csak ketten férnek el itt.

Mégis jó dolga van a hátul ülőknek, hiszen külön állítható klímazóna, fűthető ülések és az ablakokra felhúzható napfényvédő rolók jutnak nekik. Egyszerűen kellemes az új A5-ben ülni, és a hangulathoz hozzájárul, hogy nem az unalomig ismert bőrt, hanem újrahasznosított anyagból készült, puha tapintású szövetkárpitot választottak hozzá, ebből pedig

az ajtókra és a műszerfalra is jutott, amitől a szürke színvilág mellett is sokkal otthonosabb lett a belső.

Első ránézésre nem tűnik kicsinek a csomagtartó, aminek rolója automatikusan felemelkedik az elektromosan mozgatható ötödik ajtó nyitására. Pakolás közben derül ki, hogy a kapacitása valójában nem olyan nagy, 448 literes, ami visszalépésnek számít az elődje 495 literes értékéhez képest, és még egy kategóriával lentebb is kicsinek számítana. Bővíteni legalább könnyen lehet, a támlák három részre osztásával a síalagút is megvan, két üléssel 1396 litert lehet bele pakolni.

Prémium műszaki alapok

Azért is tekinthetjük vadonatúj modellnek, mert az Audi újonnan fejlesztett Premium Platform Combustion padlólemezre épül, ezt az elektromos autók hódítása közepette is eleve a belsőégésű motoros autók számára alkották meg, és ezt használja az új Q5 is. A hosszmotoros felépítés nagyautós viselkedést ad neki, az elmaradhatatlan quattro összkerékhajtás pedig alapesetben elsőkerék-hajtásúként működik, hogy üzemanyagot takarítson meg.

Van egy ennél is erősebb módszere a hatékonyság fokozására az új A5-nek, és ez az MHEV plus rendszer, ami a mild hibridek közt teszi feljebb a mércét.

Az eddig ismert megoldások csak az energia visszatermelésére voltak jók lassításkor, az Audi azonban a Stellantis autóiban látott módon mozgatni is tudja az autót tisztán elektromosan. A 48 voltos rendszer meglepően kifinomult lett, ezzel egyfajta átmenetet jelent a teljesen hibrid autók felé.

A rendszer lényege, hogy a belsőégésű motor újraindítására és az energia visszatermelésére használt indítógenerátor mellett van még egy meghajtó-generátor is az autóban, ami a hétfokozatú duplakuplungos váltóba építve forgatni is tudja a kerekeket. Csak 24 lóerős, de a maximum nyomatéka 230 Nm, ami a parkolóban manőverezéskor, kisebb gyorsításkor vagy hosszabb vitorlázáskor tesz jó szolgálatot.

Még egy esély a dízelnek

Attól lesz még érdekesebb az új A5 Avant, hogy az Audi nem adta fel a dízelmotort, hanem az új mild hibrid rendszerrel adott neki még egy esélyt. A 40 TDI jelű tesztelt modellbe ráadásul a jól ismert kétliteres, négyhengeres turbódízel eddigi legjobb változata került. A hangja persze felismerhetően dízeles maradt, de amennyire csak lehet, elszigetelték az utastértől, és bár hidegen egy hagyományos indítómotor keltheti életre, menet közben már észrevétlen kapcsolódik be a hajtásba.

A teljesítménye az elődjéhez képest 190-ről 204 lóerőre nőtt, amivel nem tartozik a legerősebb dízelek közé, de a mindennapokban kiderül, hogy ekkora erő teljesen elegendő ehhez az autóhoz. Csak autópályán lehetne izmosabb, egyébként minden szituációban tökéletes, gyorsításkor érezhető segítséggel az elektromotortól.

Hosszú utakra pedig elképzelni sem tudnánk jobbat egy ilyen takarékos, megnyugtatóan duruzsoló dízelmotornál.
Mild hibridet még nem láttunk ennyit elektromosan haladni, mint az új A5-ben, ami egészen hozzászoktat a hibrid autózáshoz.

A várost elhagyva pedig nem kell aggódnunk a hatótáv miatt, 56 literes tankját elég lehet ezer kilométerenként feltölteni. Városi forgalomban 5,5 litert, autópályán 6,5 litert fogyasztott nálunk, aminél egy mild hibrid dízel lehetne még takarékosabb, de egy ekkora összkerekes kombitól azért nem rossz értékek ezek.

Már csak azért sem lehet okunk a panaszra, mert az új A5 Avant gyorsabb lett a hasonlóan motorizált elődjéhez képest, a nulláról százra gyorsulás ideje 7,9-ről 6,9 másodpercre csökkent, a rugalmassága is javult, a féktávja csökkent, a német autópályán pedig ugyanúgy megfutja a 230 km/órát. Azzal azonban számolni kell, hogy jóval nehezebb lett, a tömege 1575-ről 1835 kilogrammra nőtt, ami a kanyargós utakon sportos stílusban vezetve azért érezteti magát.

Ami tetszett, és ami nem

Szerettünk sokat és messze menni az A5 Avanttal, hiszen sportos kormányzása, magabiztos útfekvése és az adaptív futómű csillapítása olyan, amit csak egy tradicionális márka prémiumautója tudhat. Csak azért nem mondanánk teljesen konzervatívnak, mert a belsejében a digitális világ vette át az uralmat, a műszereket 11,9 colos kijelző mutatja, a legtöbb funkciót a 14,5 colos érintőképernyőn érjük el, és még az utas szórakoztatására is került elé egy 10,9 colos képernyő.

Felül is lapított kormánykereke remek fogású, de a küllőkön lévő érintőgombok kapcsolási érzete nem az igazi.

Készüljünk fel rá, hogy az első hetekben, amíg meg nem szokjuk, az ablakemelő helyett a világítás és tükörállítás paneljéhez nyúlunk majd, ami szintén az ajtóra került. Sajnos a hibaüzenetek sem kerülték el az egyébként rendkívül látványos OLED kijelzőket, de az autó működését szerencsére nem befolyásolták.

Mennyiért lehet belépőt váltani a középkategóriába az Audinál? A 150 lóerős, 1,5 literes benzinmotorral 17,4 millió forintba kerül az A5 Limousine, míg a kombi árlistája 18,3 milliónál indul, a kétszáz lóerős dízelért legalább 21,2 milliót kérnek. Az elektromos csomagtérajtó, a navigáció és a vezeték nélküli telefontöltő széria, de ezért a pénzért a klíma még csak egyzónás, úgyhogy bőven érdemes költeni a csomagokra, hogy Audihoz méltó legyen a felszereltség.

Értékelés

Nem mindig értjük az autógyártók gondolkodását, például azt sem, miért kellett az A4-et átnevezni, az A6-ot meg nem. De az új A5 Avant vezetése után már értjük, hogy miért kapott nagyobb számot az Audi középkategóriása, annyival nagyautósabbnak érezni az elődjénél. A mild hibriddel szerelt turbódízel motorja pedig megmutatja, hogy mennyire jól tud működni a nagy hatótávú dízel és a városban tisztább hibrid párosa, ha úgy dolgozzák ki, ahogyan csak a németek tudják.

Ez is érdekelhet:

Akkor is élvezni fogod, ha nem vagy oda a SUV-okért – Audi Q5-vezetés

Ha eddig szeretted a Q5-öt, akkor ezt is fogod, de ha nem szerettél SUV-t vezetni, akkor lehet, hogy most fogod megszeretni. Az elsők közt próbáltuk ki az Audi új szabadidő-autóját.

Győrből jön, és menő lett a vadonatúj Audi Q3

Ingolstadtban az elsők között néztük meg a Q3 új generációját, ami a nagyobb Audik dizájnját és technikáját hozza kompakt méretben.

Első ezen a néven – Audi SQ6 e-tron quattro-teszt

Nagy dolgokra hivatott az Audi elektromos autója, amit a legsportosabb változatban teszteltünk.

Audi A5 Avant 40 TDI S tronic quattro (2025)

  • Motor 1968 ccm, négyhengeres turbódízelmotor
  • Teljesítmény, nyomaték 204 lóerő, 400 Nm
  • Végsebesség 236 km/óra
  • Gyorsulás (0–100 km/óra) 6,9 mp
  • Hossz/szélesség/magasság 4829/1860/1424 mm
  • Tengelytáv 2897 mm
  • Csomagtér 448/1396 liter
  • Saját tömeg 1835 kg
  • Tesztfogyasztás 6,3 liter/100 km
  • Alapár (TDI quattro S tronic) 21 178 000 Ft
  • gyönyörű formájú, tökéletesek az arányai
  • éppen megfelelő a térkínálata
  • alacsony az üléspozíciója
  • hosszú utakra való dízelmotorja van
  • ügyesen segít be a mild hibrid rendszer
  • kellemes vezetni és utazni benne
  • márkához méltó a minőségérzete
  • nem túl nagy a csomagtartója
  • tele van érintésérzékeny gombokkal
Player-méter
9
Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés