Az van, hogy temérdek újdonsága ellenére a BMW i5 nem egy kerekeken guruló számítógép. Ügyesebb a menüje, mint korábban volt, sokkal több tudást is halmoztak bele, például tökéletesen vált sávot teljesen magától, mégsem érzem, hogy a digitális világban otthonosan mozog. De mégis kit érdekel, ha autóként bitang jó?!

1972-ben kezdődött az 5-ös BMW története. Ezt itt most a nyolcadik generáció. Az előző hétből 10 millió példány látott napvilágot, ami azt jelenti, hogy közel ennyi boldog és elégedett ötös BMW-használó van vagy volt szerte a világban. És a BMW azt akarja, hogy még legalább ennyi legyen a jövőben is.

Épp ezért nem akartak durva vizuális csapást mérni a világra, amit a hetesnél vagy az XM-nél elkövettek. Domagoj Dukec fődizájner azt mondta korábban, hogy ezeknél az autóknál szándékosan túltolták a dizájnt. Szükség volt rá, mert a legnagyobb piacokon, Ázsiában és Amerikában egyszerűen imádják a túltolt dizájnelemeket.

Az új 5-ös finom, elegáns, szoborszerű teremtmény.

Nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy tetszik, de kétségtelen, hogy határozott karaktere van, szerethető részletekkel. Ilyen például az E12-es első 5-öst idéző lejtős csomagtérajtó, ami apró simogatás a lelkemnek. És világító hűtőrács azért van? Hát hogyne lenne!

Látszik az is, hogy ez az ötös jóval nagyobb, mint az előző generáció volt. Öt méternél hosszabb, a tengelytávja majdnem három méter, magassága pedig másfél. Kell hely a különböző motorverzióknak, az akkumulátornak és a plug-in hibridnek. Mert az új ötös is elérhető lesz mindenféle hajtáslánccal. A BMW még mindig hisz abban, hogy minden verzióból leteszik a legjobbat az asztalra, és majd a vevő választ. Épp ezért lesz dízel, benzines, plug-in hibrid és teljesen elektromos ötös BMW is. Európában egyébként úgy látják, hogy a vásárlók fele fog majd tisztán elektromost választani.

i5 – kétféle teljesítmény, két tök más autó

Azt gondolná az ember, hogy egy 340 lóerős i5-ben, ami 6 másodperc alatt százon van, egy szavunk sem lehet a sportos viselkedésre. Így gondoltam én is, viszont a BMW-nél úgy látták, kell még hely egy kicsivel erősebb i5-nek, az M60-nak. Szóval az i5 eDrive40 kellemes, kényelmes és baromi gyors, de nem fogod keresni a szűk fordulókat, az éles helyzeteket vele. Persze pillanatok alatt eljut egyik sebességdimenzióból a másikba, a kerekek teljesen rátapadnak az aszfaltra, de ott ólálkodik feletted a fizika, ami a lassuló vagy forduló autó testét más pályán tartja.

Egy idő után pedig feladod, és nekiállsz felfedezni az i5 belső terét, ami most először teljesen vegán anyagokból épül. Vagyis egyetlen állatnak sem kell a vérét adnia, hogy finom tapintású sportüléseken ülve markolhassuk a világ legfinomabb műbőr kormányát.

Az i5 belső tere a BMW legújabb sztenderdje szerint épült.

A kormány mögötti képernyővel egybeépült a középkonzol monitorja, ami enyhén a vezető felé fordul. Van még iDrive tekerő, ott, ahol régebben a sebességváltó karját tartották, de sokkal egyszerűbb az érintőképernyőn keresztül végigvinni az akaratunkat. Az operációs rendszer egy fél számmal újabb (8.5), mint a most futó legújabb BMW-kben (például az új 7-esben), és ennek megfelelően több tudással és jobb használhatósággal is rendelkezik. Mivel ők is érzik, hogy a kötelezően beépítendő funkciók egy része halálba kergeti azokat, akik vezetni akarnak, és nem sávtartók és különböző asszisztensek figyelmeztetéseit követve a túlélésért küzdenek, ezért a gyakran használt feladathoz shortcutot rendeltek, ami két mozdulattal elérhető a főmenüt lehúzva.

Azt mondják, az autóvezetői szokásokat elemezve három olyan terület van, ami leginkább érdekli az autóvezetőket a kocsiban: ez a telefon, a navigáció és a szórakoztató elektronika. Ehhez jön most hozzá az ötösben a videónézés és a gaming, aminek a fejlesztésével több különböző csapat foglalkozik. Nekem nagy boldogságot nem okoz, hogy Bundesliga-meccseket vagy YouTube-videókat nézhetek töltés közben, vagy játszhatok a Legyen Ön is milliomos BMW-s kiadásával. De én a saját Teslámban is csak nagy ritkán nézem a YouTube-ot, mivel legtöbbször otthon töltök.

Apropó töltés: fontos fejlesztés, hogy a 11 kW-os AC töltés opcióként 22 kW-os is lehet (ami 4 órás töltést jelent egy otthoni hálózatról), a DC töltés maximuma pedig 205 kWh, amivel nagyjából fél óra alatt 10-ről 80 százalékra tölthető egy i5-ös. Az akku nettó kapacitása 81,2 kWh, így 500 kilométeres hatótáv is kijöhet, ha sikerül 16 kWh-s fogyasztást tartani.

Az elején azt mondtam, hogy az i5 autóként bitang jó, pedig eddig annyi derült ki, hogy erős, de ha kanyarokról szeretnék szép emlékeket elrakni magamnak, akkor nem az eDrive40-nel vágok neki. Na de most jön a tökéletes i5!

Ez az i5 M60 xDrive.

Igazi M-es BMW, amit nem csak néhány opciós fekete csíkkal vagy kamu légterelővel adnak el. Ezt a BMW M részlege fejlesztette teljes erővel, mert ők is látják, hogy szép dolog hinni a benzines autókban, de sajnos a világ nem ebbe az irányba megy. Tavaly például a legnagyobb példányszámban eladott M-es BMW az i4 M50 volt.

Szóval az M-es részlegnél a hátsó kerekeken kívül az elsőkhöz is illesztettek egy villanymotort, így a teljes teljesítmény eggyel átlépi a 600 lóerőt, a maximális nyomaték pedig 820 Nm-nél ér véget.

3,8 másodpercig tart a 0-100, az elektronika pedig 230-nál mondja, hogy ennyi elég lesz.

De ami ennél is fontosabb, hogy a futómű elképesztően precíz, pontos, amitől fényévekkel jobb i5-öst kapunk. A rugók, lengéscsillapítók keményebb hangolásúak, az adaptív M futómű széria. Érezni, hogy sokkal merevebb, stabilabb a kocsi, amitől a fentebb említett fizika mintha nem találna fogást az M-es i5-ösön. Opcióként a hátsó kerekek kormányzása is lehetséges, ami szintén plusz előny, ha gyorsabb kanyarvételről van szó.

És még valami.

Van vagy 40 különféle asszisztens az i5-ösben, de mind közül a legérdekesebb az autópálya-asszisztens, ami a szemmozgást követve hajtja végre a sávváltást, teljesen magától. A rendszer még mindig csak a 2-es szinten van az ötfokozatú önvezetési skálán, vagyis kell a vezető jóváhagyása és jelenléte, mégis szürreális élmény, hogy a portugál autópályán karba tett kézzel, csak a szemem mozgását követve biztonságos előzést tud végrehajtani a kocsi.

Ezt egyelőre csak egy tesztfázisban lévő kocsival tudtam kipróbálni, mert Amerikán és Németországon kívül máshol nem engedélyezték a rendszer használatát. Talán jobb is így, én jobban szeretem fogni a kormányt és vezetni az autót, mint utazni benne.

Ez is érdekelhet:

Tankolás és töltés – itt vannak a plug-in hibrid 5-ös BMW-k

100 kilométeres hatótávot vagy 4,3 másodperces sprintet tudnak a plug-in hibrid 5-ös BMW-k.

A második igazi M-es BMW – XM-teszt

A BMW sportrészlegének második önálló autója a cég ötvenéves jubileumára készült. Feltűnő, hatalmas, V8-as, de koncepciója nem sokkal áll közelebb az első M-hez, mint a nevet kölcsönző Citroënhez.

Ez a BMW készül majd Debrecenben

A Vision Neue Klasse jelzi, hogy milyen lesz a jövő a BMW-nél. Úgy tűnik, nem lesz rossz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában