Állítólag olyan gyorsan mondunk véleményt egy autóról, mint egy átlagos Facebook-bejegyzésről. Hét másodperc alatt dől el a fejekben, hogy egy autó bejön vagy sem. A Cupra a jövő autóit úgy tervezte meg, hogy az első pillanatban beleszeress.

Három autót mutatott be a Cupra, amik sajnos csak a távoli jövőben, 2024-ben és 2025-ben lesznek elérhetők. Egészen közelről csak az UrbanRebelt nézhettük meg, pedig a Tavascant és a Terramart is szívesen körbecsorgattuk volna nyállal. A Cupra nemcsak mondja, hanem tényleg érzi is, hogyan kell olyan autót tervezni, amit első pillantásra birtokolni, vezetni akarsz.

Ha nem lenne ismerős, segítünk kicsit eligazodni. A Cupra nem a Seat almárkája – bár nem tudja letagadni, hogy abból nőtt ki. 2018-ban a Volkswagen egy maroknyi csapattal, némi készpénzzel és rengeteg ambícióval új márka alapításába kezdett. A feladat egyszerű volt,

a fiatal autóvásárlókat kellett célba venni, akik a jövőt nem a Volkswagen-csoport meglévő márkáiban látják, hanem azon kívül.

Az eltelt négy év a Cupra-csapat tökösségét bizonyítja: a kezdetben Seat-modellek felpimpelésével induló márka ma jóval több autót ad el, mint az Alfa Romeo, és teljesen új vásárlóközönséget hozott a vállalatnak. A 2021-es mérleg 200 ezer autó és 2,2 milliárd euró bevétel, az idei terv pedig a számok duplázása. És közben az is kiderült, hogy a Cupra vásárlói leginkább a Seat-gyökerek nélküli Formentort kedvelik a legjobban, ergo a jövő modelljeit is úgy tervezik, hogy semmiben se kötődjenek egyetlen jelenlegi Seathoz sem.

Az első igazi Cupra – Formentor VZ 2.0 TSI-teszt

A Formentor már nem Seat, és tényleg alkalmas a márkaépítésre.

A jelenlegi kínálatban lévő Leon és Formentor, valamint az elektromos Born is úgy frissül fel hamarosan, hogy már a Cupra új arculatát kapja.

A jövő Cupra modelljei is az elektromos átállás jegyében születnek

Spanyolország fontos bázisa lesz a Volkswagen csoportnak az elektromos átállásban. 10 milliárd eurós beruházással és 62 együttműködő vállalattal olyan gyártó- és tervezőbázist hoznak létre, ami a teljes VW-csoport jövőbeli fejlesztéseit ellátja majd. Itt fog készülni a Cupra UrbanRebel is, a márka négyméteres, városi használatú elektromos SUV-ja. Hatótávja 440 km-nek mondott, teljesítménye 226 lóerő, és 6,9 másodperc alatt gyorsul majd 100-ra. De hogy ezt pontosan le tudjuk mérni, arra még három évet várni kell, mert az autó csak 2025-ben lép piacra. Pedig közelről is megnézve egészen szériaközelinek tűnt, tűkön ülve várjuk az elkövetkező éveket, hogy tesztelhető példányokat kapjunk a kezeink közé – most még csak virtuális szemüvegen keresztül zajlott a csoportos teszt.

A valamivel közelebbi jövőben érkezik további két Cupra, a Tavascan és a Terramar.

Mindkét autó 2024-től lesz elérhető, az előbbi tisztán elektromos hajtással, az utóbbi hagyományos és plug-in hibrid motorokkal. Az elektromos Tavascantól várja a Cupra, hogy a meglévő piacok mellett új országokban is berobban majd, a célok között szerepel például Ausztrália.

Az UrbanRebel mögött a képen balra a Tavascan, hátul a Terramar gyártásba kerülő változata

A Terramar 4,5 méteres hosszával igazi jolly joker. Városban nem túl nagy, távolabbi utazásokhoz elég tágasnak tűnik. A plug-in hibrid rendszerét úgy tervezték, hogy a legjobb esetben akár 100 kilométert is meg tudjon tenni teljesen elektromos üzemben. A Terramar nem csak azért áll a három modell közül a legközelebb a szívünkhöz, mert a legideálisabb formát és méretet hozza, hanem azért is, mert a győri Audi-gyárban fog készülni.

Ez is érdekelhet:

Újabb autómárka gyártása kezdődik meg Magyarországon

Sportos hibrid crossover gyártását hozzák az országba.

Mindenben duplázni szeretne idén a Cupra

Izgalmas modellekkel folytatja a hódítást a spanyol autómárka.

A Cupra zseniális reklámmal tisztelgett az első el Clásico játékosai előtt

Szenvedély, ambíció, elszántság – ez igaz az el Clásicóra és a Cuprára is. Erre a vonalra építette fel a kisfilmjét a spanyol autómárka. Remek lett.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés