Az EV6 és az EV9 után a Kia bemutatta a harmadik modelljét, amit az alapoktól elektromos autónak terveztek. A Sportage elektromos alternatívája lesz az EV5, aminek dizájnja a nagyobb testvéréről lehet ismerős.

Az EV6 volt a Kia első autója, amit az alapoktól elektromos autónak terveztek, és a középkategóriás crossover annyira jól sikerült, hogy el is nyerte az európai év autója díjat, elsőként a koreai márkánál. A folytatásként bemutatott EV9 már egy hatalmas, szögletes szabadidő-terepjáró lett, most pedig itt a kisebb testvére, az EV5 gyártásba kerülő változata.

A méreteit egyelőre nem árulták el, de nagyon úgy tűnik, hogy a Sportage elektromos hajtású alternatívája lesz az EV5.

A dizájnja azonban nem a Sportage-et, hanem a nagyobb testvérét, az EV9-et idézi a fénycsíkokból álló különleges fényszóróival, és hátsó lámpáival, a masszív, szögletes alakjával, és az érdekes részletmegoldásaival.

Belső tere is az EV9-ből lehet ismerős, a dupla képernyős műszerfalat minden újabb Kiában megtaláljuk,

érdekesség azonban, hogy az utasülés ülőlapja a vezetőülés felé folytatódik, kanapészerű hangulatot teremtve az első sorban. A csomagtartóról egyelőre az derült ki, hogy a hátsó üléstámlák síkba dönthetők a bővítéshez.

Műszaki tartalmáról sem osztott meg részleteket a Kia, de úgy tudni, hogy 218 lóerős, hátsókerék-hajtású lesz az alapmodell, de kétmotoros, összkerékhajtású kivitelt is terveznek. A Kia egyelőre a kínai vásárlóknak mutatta meg az EV5-öst, de nagyon valószínű, hogy más piacokon, így Európában is kapható lesz majd az autó.

Ez is érdekelhet:

Új arcot öltött, és belül is megújult a Kia Sorento

Az elektromos EV9 mintájára frissítette fel a Sorentót a Kia.

Dögös dizájnnal érkezik a Kia EV9, de mi nem ezért várjuk

Egy tekintélyes méretű, hétüléses, színes-szagos autót gurított elénk a Kia, amivel minimum egy lépéssel közelebb kerültünk az autózást átalakító futurisztikus tervekhez.

Merész formával, de otthonos belsővel kerül gyártásba a Kia EV9

A Kia legújabb elektromos autója a márka csúcsmodellje is lesz egyben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.