Úgy tűnik, a Mercedes komoly fölényben van Kínában is, legalábbis a sprintkvalifikáció alapján.

George Russell megállíthatatlanul folytatja menetelését, és az Ausztrál Nagydíj után Sanghajban is megszerezte az első rajthelyet a szombati sprintfutamra.

A Mercedes brit pilótája 1:31.520-as idővel zárt az élen, amivel magabiztosan utasította maga mögé csapattársát, a második helyen végző Andrea Kimi Antonellit.

A fiatal olasz hátránya három tizedmásodperc lett, ráadásul egy Lando Norris elleni szabálytalan manőver miatt még az FIA felügyelői előtt is jelenése van – az ominózus eset:

A címvédésre hajtó Norris a harmadik helyet csípte el, az ötödik pozíciót Oscar Piastri, közéjük pedig Lewis Hamilton ékelődött be. A Ferrari részéről Charles Leclerc a hatodik helyen zárt, a hetedik rajthelyet pedig Pierre Gasly kaparintotta meg az Alpine-nal, aki egy kifejezetten erős teljesítményt nyújtott az időmérőn.

A Red Bull számára kifejezetten csalódást keltően alakult a kvalifikáció, ugyanis sem Max Verstappen, sem újonc csapattársa, Isack Hadjar nem tudott az élmezőny közelébe kerülni. A négyszeres világbajnok a nyolcadik helyet szerezte meg, míg Hadjar a tizediket, közéjük Oliver Bearman férkőzött be, aki a Haas egyetlen pilótájaként jutott be a sprintkvalifikáció Q3-as szakaszába.

A Kínai Nagydíj sprintkvalifikációjának végeredménye:

Az Audi és a Racing Bulls is elmaradt a várakozásoktól, de náluk is nehezebb napot zárt a Williams, az Aston Martin, és az F1 mezőnyéhez 11. istállóként idén csatlakozó Cadillac, pilótáik ugyanis már a sprintidőmérő első szakaszában kiestek. Sergio Pérez egy üzemanyagrendszer-hiba miatt még mért kör sem tudott menni.

A szombati sprintfutamot – magyar idő szerint – 4:00-kor rendezik, a főfutam időmérőjére 8:00-kor kerül sor, a vasárnapi futam pedig 8:00-kor rajtol majd el, az M4 Sport mindegyiket élőben közvetíti.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az F1 12. csapata a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója lehet

Az F1-rajtrács 12. helyére a világ leggyorsabban növekvő elektromosautó-óriása vetett szemet, ami fenekestül felforgathatja a sportágat.

Vészfék az F1-ben? Már a második futam után belenyúlhatnak az új éra legfontosabb szabályaiba

Még az új éra eddigi abszolút favoritjának számító Mercedes is támogatja.

Norris szerint a 2026-os F1-autók időzített bombák: bármikor a nézők közé repülhetnek

Lando Norris aggasztó jövőképet festett le a szezonnyitó után.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Verstappenék kritikája célba ért: jelentősen módosítják a vitatott 2026-os F1-es szabályokat

Jeep Compass-vezetés: végre egy belevaló családi autó

A dominóhatás, ami Hamiltont is elsöpörheti: Verstappen a Ferrari jövőjét is átírhatja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már fizettél elő valakinek a tartalmaira az Onlyfansen?
2% Igen, folyamatosan van előfizetésem.
7% Egy próbát anno tettem.
4% Nem, de tervezem.
87% Esélytelen, hogy előfizessek.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés