Merész lila színben és bézs bőrbelsővel ez a Lamborghini Diablo évtizedek után sem vesztett semmi a döbbenetes jelenlétéből, még mindig baromi kívánatos.

Nehezen indult a Diablo karrierje, melynek eleve egy nagyon magasra tett lécet kellett megugrania, hiszen a fantasztikus Countach után következett a sorban. A Lamborghinit ekkoriban birtokló svájci befektetők a formatervet Marcello Gandinire bízták, de a vállalatot átvevő Chrysler már nem volt maradéktalanul elégedett a Diablóval, ezért átrajzolták. Gandini eredeti ötlete a Cizetával valósult meg. Ez viszont nem tompította az új V12-es Lamborghini sportautó fényét.

1991-ben összesen 401 darab Diablo készült a Lamborghininél, ez itt közülük a 362-edik.

Ennek a formának még az unalmas ezüst vagy a visszafogott fekete is jól áll, de nem véletlenül fényezték át a harmincadik évfordulós lilára. Így mutat igazán nagyot a Diabo, ebben az árnyalatban kívánkozik a rettenetes ízű Turbo rágó papírjára ez az autó.

Még a kilencvenes évek elején a Pennsylvania állambeli Pittsburgh-be szállították, ahol csak a 1992-ben kapott rendszámot. Az első tulajdonosa huszonöt éven át tartotta meg, az új színt már a következőtől kapta. Ebben a korai Diabóban még más a műszerfal és nincs benne szervókormány sem, tehát tényleg szűretlen a vezetési élménye.

Ebben nincs plug-in hibrid rendszer meg három villanymotor, mint a Revueltóban, a Diablo régi vágású sportautó.

Ék alakja van a Diablónak is, de ez még a kilencvenes évek, szóval nincs annyira megélezve, mint a Countach. A laposan induló orron bukólámpák vannak, a kerékjáratokban ötlyukú felnik, a hátulján pedig négy kipufogóból szól a tizenkét hengeres motor. Az 5,7 literes, V12-es 485 lóerős és 580 Nm nyomatéka van, hozzá egy dog leg kiosztású ötfokozatú kézi váltó csatlakozik és hátsókerék-hajtás.

Profi pilótával a kormány mögött épp úgy 4,5 másodperc alatt van 100-on a Diablo, mint a BMW M440i xDrive Coupé, de az előadásmódja nem kérdés, hogy a Lamborghiniben éli meg szívesebben az ilyesmit a benzinvérű. Ez a fényezése miatt nem eredeti autó nagyjából egy új Mercedes-AMG GT 63 Pro áráért vihető haza.

Ez is érdekelhet:

Gyönyörű a naplementében suhanó arany Lamborghini Diablo

Biztos van szebb, mint az olasz naplementében suhanó arany Lamborghini Diablo, de hirtelen nem jut eszembe egy sem.

45 év után is őrülten szexi az Ágyúgolyó futam fekete Lamborghinije

Adrienne Barbeau és Tara Buckman az 1981 óta nem látták a Lamborghini Countach-t, ami igazán híressé tette őket.

Igazi álomautó a 90-es évekből ez a Lamborghini Diablo VT

Olyan ez a piros Diablo VT, mintha poszterről gurult volna le.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés