Az eladások jelentős részét a hibrid autók teszik ki a Lexusnál, de teljesen elektromos hajtású modelljük eddig még nem volt. Most bemutatták az elsőt, amit a kompakt crossover UX-ből építettek.

15 éve mutatta be az első hibrid autóját a Lexus, és mára a márka eladásainak jelentős részét teszik ki a hibridek, de tisztán elektromos autójuk eddig még nem volt.

Kompakt crossovert kínál már a Lexus is

A létező legdivatosabb kategóriába érkezik a Lexus UX.

Most bemutatták az elsőt, amit a kompakt crossover UX-ből építettek, és felhasználták hozzá mindazt a tapasztalatot, amit a Toyota több mint 13 millió hibrid autó gyártása során szerzett.

Az UX 300e első kerekeit egy 204 lóerőre és 300 Nm nyomatékra képes elektromotor hajtja, ami a padlóba épített 54,3 kilowattórás akkumulátorról kapja az energiát.

A hatótávja 400 kilométer, amit még csak a korábbi NEDC szabvány szerint adtak meg,

a töltése 6,6 kilowattal, villámtöltőről pedig 50 kilowattal történhet, és okostelefonról lehet felügyelni.

Az elektromos UX egyébként teljesen úgy néz ki, mint a hibrid társa, még a hűtőmaszkját se burkolták be.

Az akkumulátor persze merevebbé tette a karosszériát, alacsonyabb a súlypontja, és a zajszigetelésen is javítottak. Az első példányok 2020-ban érkeznek az európai kereskedésekbe, az árát még nem lehet tudni.

Ez is érdekelhet:

A Passatnál is nagyobb kombin dolgozik a Volkswagen

2021-ben jön, és elektromos lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában