Minden idők egyik legjobban vágyott Mercedese a 190 E-ből épített Evolution változat, és az utcai versenyautónak most elképzelték a modernizált változatát, ami egyszerűen brutális lett. Már csak meg kellene építeni.

A klasszikus versenyautók utcai változatai mindig is álomautónak számítottak, és mostanában egyre gyakrabban veszik elő ezeket a típusokat, hogy modern köntösbe bújtatva építsék meg őket. A Lancia Delta Futurista, az Audi sport quattrót idéző E-Legend EL1 és a Renault 5 Turbo 3 után most itt egy újabb álom, a Mercedes 190 E Evolution felújított változata.

A DTM-hez épített versenyautó közúti változata már abban a formában is fantasztikusan néz ki, ahogyan a Mercedes több mint harminc éve bemutatta, de ettől az átépítéstől biztosan dobsz egy hátast. A modernizált klasszikus a londoni grafikus Khyzyl Saleem munkája, és

egyelőre csak virtuálisan létezik, de szinte könyörög érte, hogy építse meg valaki.
A gyárilag is izmos formájú karosszériája még dögösebb lett azzal, hogy a nyomtávot és a sárvédőket is alaposan kiszélesítették,

a legnagyobb változtatás mégis az, hogy az eredetihez képest kétajtósra alakították a karosszériát. A fekete orr-rész, a hangsúlyos hűtőmaszk és a modern LED-es fényszórók adnak neki agresszív kinézetet.

A belső teret természetesen bukókerettel és versenyülésekkel képzelték el, a középen kivezetett kipufogó és az eredeti 190 Evo II-ről származó kerekek újragondolt változata teszi tökéletessé a külsőt, míg a festés színkombinációját a Petronas-AMG Formula–1-es csapat autója ihlette. Szívesen látnánk valóra válni a 190 Evo III névre keresztelt alkotást!

(Képek: Khyzyl Saleem)

Ez is érdekelhet:

Szafari-változatban is elkészül a modernizált Lancia Delta

Aki komolyan gondolja, terepre is viheti ezt a Deltát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés