Még egy éve sincs, hogy az MG visszatért a magyarországi piacra, máris itt az eddigi legígéretesebb autójuk, az alapoktól elektromos hajtásúnak fejlesztett MG4, ami az első találkozás alapján egészen jónak tűnik, és árban mindenki más alá ígér.

2022-ben indult újra az MG autóinak forgalmazása Magyarországon, méghozzá teljes lendülettel, két tucat márkakereskedéssel és jó áron kínált ígéretes autókkal. A kínai tulajdonban lévő angol márkánál úgy tartják, hogy egy kicsivel nagyobb autót adnak egy kicsivel kevesebb pénzért – ezt az észszerű elvet követve vált népszerűvé a Škoda is.

Az MG-nek eddig egy kompakt és egy középkategóriás szabadidő-autója volt a kínálatban, a ZS és a HS, és már ezek közt is mindenki megtalálta a számítását, hiszen olcsó benzines szívómotort éppúgy lehetett náluk kapni, mint modern plug-in hibrid hajtást. Idén pedig indul az elektromos hajtású modellek forgalmazása, méghozzá az MG eddigi legfejlettebb autójával.

„Így kell kinéznie”

Az MG4-ről az első képeket már 2022-ben megmutatták, most pedig megérkezett Magyarországra az első példány, amit az AMTS autókiállításán néztünk meg a Hungexpón. Már az MG korábbi modelljein is éreztük, hogy nincs semmi szégyellnivalója a kínai tulajdonban lévő angol márkának, de az MG4 hozzájuk képest egy teljesen friss fejlesztés, amit eleve elektromos autónak terveztek.

„Egy elektromos autónak éppen így kell kinéznie” – mondja róla Markó Zoltán, az MG hazai márkavezetője, és nem tudnánk vitatkozni vele. Az MG4 dizájnja éppen annyira modern, amennyire szükséges, de nincsenek rajta öncélúan futurisztikus elemek. Különleges részletek azonban akadnak, mint a hátsó lámpák fényjátéka és az extra tetőlégterelő.

Teljesen rendben van

Az MG4-ben mégsem a dizájnja lesz a legvonzóbb, hanem az, hogy 4,29 méteres hosszával akkora, mint a kompakt méretű elektromos autók, a Nissan Leaf, a Kia Niro vagy a Volkswagen ID.3, de még az olyan elektromos kisautóknál is kevesebbe kerül, mint az Opel Corsa-e és a Peugeot e-208. A méretét nagyon eltalálták, ezzel az MG4 elég sokaknak jelenthet megoldást.

Milyen érzés az MG4-ben ülni? Egészen kellemes.

Bár még csak az autókiállítás standján vettünk benne üléspróbát, a formák modernek, az anyagok semmivel sem rosszabbak, mint a kategóriatársakban. Ötletes a telefontartó tálca, és a 10,25 colos központi kijelző menüje is korszerűbb, mint a többi MG-ben, de ennél bővebbet csak később tudunk kideríteni róla.

 

A jó térkihasználás kulcsa, hogy a padlóba épített akkucsomag magassága mindössze 110 mm, ami rekordnak számít az elektromos autók között. A belső tér éppen olyan tágas, mint egy ID.3-ban, és a csomagtartója és körülbelül akkora, 363 literes, egy ötletes megoldással két szinten rögzíthető padlóval. Az orrát ugyan fel lehet nyitni, de további rekeszt ott nem találunk.

Gördülő powerbank

A műszaki tartalom mindenesetre ígéretes, főleg azért, mert az ID.3-hoz hasonlóan hátsókerék-hajtású az MG4, amivel tökéletes a súlyelosztás az első és hátsó kerekeken. A belépőmodell 170 lóerős és 51 kilowattórás az akkumulátora, míg a jobban felszerelt változatok 204 lóerősek, és 64 kilowattórás akkumulátort kapnak. A töréstesztje pedig ötcsillagos, amint az manapság elvárható.

Nagyon kíváncsiak vagyunk rá, hogy mennyire lesz hatékony elektromos autó az MG4, de a paraméterek alapján megvan benne a lehetőség. Az energiafogyasztása 16-17 kilowattóra száz kilométeren, a hatótávja 350 és 450 kilométer a két változatnak, míg tölteni egyenáramú oszlopnál legfeljebb 135 kilowattal lehet. Sőt, az akkumulátor áramforrásként is használható, maximum 2,2 kilowattal

simán lehet róla tölteni az elektromos biciklit vagy izzítani a kerti grillsütőt.

Mindenki alá ígért

Mindehhez igazán jó árat tudtak szabni, még az egy kategóriával kisebb autóknál is olcsóbb tudott lenni az MG4. Míg az Opel Corsa-e például 13,6 millió, a Peugeot e-208 pedig 14,7 millió forintba kerül az 50 kilowattórás akkumulátorral, addig az MG4-ből a belépőmodellt 12,9 millió forintért haza lehet vinni, a nagyobb akkus, jobban felszerelt változat 14,4 millió forintba kerül.

Csak összehasonlításképp, a kicsit nagyobb Citroën ë-C4 és a Kia e-Soul ára már 15 millió forint felett van, az elektromos Kia Niro épp 16,8 millió forintba kerül, az elég jól sikerült Renault Megane E-Tech Electric 17,6 milliótól vihető el, a méretben és koncepcióban is az MG4-hez hasonló ID.3-ból pedig nincs 19 millió forint alatt. 19 millióért pedig már új Tesla Model 3-at is lehet rendelni.

Mit kapsz a pénzedért?

Az MG-nél ráadásul jó felszereltséget adnak ezért a pénzért: már a belépőmodellben is van adaptív tempomat, sávtartó rendszer, elektromos kézifék, automata klíma, kulcsnélküli rendszer és okostelefon-tükrözés. A 360 fokos kamerarendszer, a navigáció, a fűthető kormánykerék, az elektromosan állítható vezetőülés és sajnos a hőszivattyú is a Luxury felszereltséghez jár csak, aminek egyelőre nincsen ára.

Mint minden MG-t, a 4-est is folyamatosan rendeli az importőr, ezért hatvandarabos készlettel indítják a forgalmazást, és további ötven autó már úton van Kínából, idén háromszáz példány eladásával számolnak. Ha használat közben is olyan lesz az MG4, mint amilyennek az első üléspróba alapján tűnik, akkor ennek elérésével nem lesz gond.

És ez még nem minden, hamarosan jön az MG4-ből a kétmotoros, összkerékhajtású változat, ami négy másodpercen belül gyorsul százra, továbbá idén érkezik az MG ZS szabadidő-autó elektromos kivitele, és a hiánypótlónak mondható elektromos kombi, az MG5, míg a márka századik születésnapját egy izgalmas roadsterrel ünneplik majd 2024-ben.

Ez is érdekelhet:

Részletek is kiderültek az MG elektromos kompaktjáról

A magyar piacra éppen most visszatérő MG ezzel készül nagyot szakítani Európában.

Nem sok, de kell ennél több? – MG ZS-teszt

Nem jó, de elég jó, ráadásul olcsó, és van rá hét év garancia. Az MG ZS a tökéletes autó azoknak, akik nem mennek sokat, de új autót akarnak.

Rajtol a visszatérő MG autómárka forgalmazása

Jó árakkal, őszinte autókkal, hosszú garanciával és országos hálózattal tér vissza az MG.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában