A McLaren dominanciája megkérdőjelezhetetlen volt Spielbergben.

Lando Norris remek helyzetből várhatta az Osztrák Nagydíjat, miután több mint magabiztos teljesítménnyel szerezte meg a pole pozíciót az Osztrák Nagydíj időmérőjén, ugyanis több mint fél másodpercet vert a mezőnyre, ami az idei a legnagyobb különbsége volt a kvalifikációkon. A rajtrács:

Norris pedig vasárnap is megállíthatatlan volt, és rajt-cél győzelmet aratott Spielbergben.

A második helyen csapattársa, Oscar Piastri futott be, így a McLaren ismét kettős győzelemnek örülhetett. A dobogó harmadik fokára pedig Charles Leclerc állhatott még fel.

A két McLaren-pilóta szinte végig szoros csatát vívott egymással a 70 körös futam során, amit Piastri egy túlságosan merész és kissé meggondolatlan előzési kísérlete a 4-es kanyarban tört csak meg átmenetileg:

A futam egyébként kaotikusan indult: Carlos Sainz Jr. technikai hiba miatt el sem tudott indulni, emiatt a rajtot megszakították, a versenytáv pedig egy körrel csökkent. Amikor végül elrajtoltak, Andrea Kimi Antonelli a harmadik kanyarban ütközött Max Verstappennel, aminek következtében mindketten azonnal kiestek:

És ha azt is hozzátesszük, hogy Cunoda Júki csak a 16. helyen ért célba, akkor bátran kijelenthetjük: a Red Bull hazai hétvégéje igazi katasztrófával végződött.

Az Osztrák Nagydíj végeredménye:

A nap versenyzője

Nálunk a nap versenyzője a Kick Sauber újonca, azaz Gabriel Bortoleto lett, aki a nyolcadik helyről rajtolva a nyolcadik helyen ért célba, ezzel debütáló idényében megszerezve élete első F1-es pontjait.

Győzelmével Norris 15 pontra csökkentette hátrányát az éllovas Piastrival szemben – így áll a vb-pontverseny a pilóták és a konstruktőrök között az Osztrák Nagydíj után:

A szezon egy hét múlva a Brit Nagydíjjal folytatódik.

(Fotó: Formula1.com)

Ez is érdekelhet:

Max Verstappent figyelmeztette a Red Bull

Max Verstappennek csak „túl kell élnie” az Osztrák Nagydíjat.

Szerinted is Verstappen „élve felfalná” Piastrit vagy Norrist, ha a McLarenben ülne? Szavazz!

Van, aki szerint Max Verstappen esélyt sem adna Oscar Piastrinak vagy Lando Norrisnak, ha egy McLarenben ülne.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dolgok, amiket még nem éltünk át, de nem is akarunk: porviharban autózni

Viszlát Ceed, helló jövő – Kia K4-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
2% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
17% 8-10 éve
43% +10 éve