Hetvenötödik születésnapját ünnepli 2023-ban a Porsche, ehhez foghatóan izgalmas installációval jelentek meg a Münchenben rendezett IAA Mobility kiállításon is, ahol a Mission X elektromos szupersportautó koncepció és a 911 S/T is bemutatkozott.

Mielőtt az egész rendezvény átköltözött volna Münchenbe, az autóipar és a hozzá kapcsolódó beszállítók egyik legnagyobb eseménye a Frankfurti Autószalon volt, ahol egyetlen nagy vásárterületen lehetett megnézni az összes újdonságot. Mostanra az IAA egészen mást jelent, itt a város különböző helyein bukkannak fel amolyan pop up kiállítóterek, amik közül a Porsche standja volt az egyik legizgalmasabb.

Tökéletesen megfért az elektromos jövő szupersportautója a perzsaszőnyegeken álló klasszikus sportkupé társaságában.

Hetvenöt éves a Porsche és hatvanadik születésnapját ünnepli a 911-es, aminek minden generációja legendává válik. A müncheni Wittelsbacherplatzon ezer négyzetméteres kiállítóteret hoztak létre, aminek kiemelkedő eleme volt a 911-es alakú épület. A 992-est ábrázoló helyen minden jellegzetes elem megvan a négypontos menetfényektől az egybefüggő hátsó lámpákig.

Élesre fent tömény elegancia a Porsche 911 S/T

Kilencezerig forgó sportmotorral, kézi váltóval és csodálatos részletekkel itt a 911 S/T, a Porsche valódi álomautója.

Minden autó közül egyértelműen a limitált szériás Porsche 911 S/T a legszexibb, ami valójában az elegáns tálalása a 911 GT3 RS-nek. Amíg az RS-en ott a hatalmas hátsó szárny és a látványos aerodinamikai elemek, addig az S/T a hagyományos formát hozza. 4,0 literes, hathengeres szívó bokszermotorja 525 lóerős, hozzá pedig hatfokozatú kézi váltó csatlakozik. Igazi úriembereknek való sportautó a fehér felniken pózoló 911-es.

Tökéletesen igaz, hogy az olyan sportautók tartják életben a Porsche legendáját, mint a 718 Spyder RS, de a Cayenne tartja el.

500 lóerős szívó bokszermotorja könnyedén viszi akár 308 km/órás sebességgel is a vászontetős 718-ast, ami bármikor jobb lehetne akár a 911-esnél is, ha hagynák neki. A Porsche középmotoros sportautója azonban sokkal inkább egy csodálatos hattyúdala a kihegyezett benzinmotornak, hiszen a Boxster és a Cayman következő generációja már elektromos hajtású lesz. Az ultrakönnyű felniken terpesztő, kis légterelőkkel fenyegetőbb kinézetű Spyder RS-en látszik, hogy ez a 718-asok csúcsa.

Mielőtt még beköszönt a Cayenne negyedik és kizárólag elektromos generációja, alapos frissítésen esett át az autó. A karosszériához csak finoman nyúltak, az utastere azonban nagyot változott. Maradt a jó minőségérzet, de az óracsoport már teljesen digitális, a központi érintőképernyő mellett pedig akár az utas előtt is lehet kijelző.

A Mission X mutatja meg, milyen lesz a Porsche elektromos szupersportautója

Le Mans-i versenyautókból merítettek ihletet a Mission X-hez.

Úgy néz ki a Mission X koncepció, mintha egy régi Le Mans-i versenyautó jövőbe átemelt változata volna. Itt viszont nincs bokszermotor vagy V4-es hibrid hajtással, hanem az utastér mögé helyezett akkumulátor és villanymotorok. 1 kg/lóerős súly-lóerő aránya bőven több mint meggyőző.

Ez is érdekelhet:

A GTI jövőjét mutatja meg a Volkswagen sportos koncepcióautója

Elektromos autó is lehet GTI, ha olyan sportos, mint ez a Volkswagen.

Itt a kecskeméti Mercedes-Benz CLA elektromos jövője!

Kisebb szénlábnyommal, nagyobb hatótávval és gyors töltéssel hozza el Mercedeshez a villanyautók aranykorát a CLA.

Az iX1 eDrive20 a BMW legolcsóbb villanyautója

Nem olyan a BMW iX1 alapmodellje, amilyenek a BMW-k régen voltak, de ettől még lehet jó ajánlat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés