A Volvo legújabb elektromos autója, az EX60 nem egyszerűen a középső modell a kínálatban, hanem több szempontból is korszakalkotónak számít. Barcelonába utaztunk, és az elsők között próbáltuk ki, hogy kiderítsük, valóban új fejezetet nyithat-e az idén százéves svéd márka történetében.
Mindig egyedi hangulata van egy új Volvo bemutatójának, hiszen a márka szakértői olyan közvetlenül beszélgetnek velünk az autó fejlesztéseiről, mintha csak a barátokhoz mentünk volna át egy sörre. Az új EX60-nal kapcsolatban pedig van is miről beszélni, hiszen a Volvo korábbi elektromos autóitól eltérően ennek az alapját már az az SPA3 platform adja, ami végre kompromisszumok nélkül képes kiszolgálni a legújabb elektromos architektúrát. A rendszer egyik érdekessége a Hugin Core névre keresztelt központi számítógép, amit az Nvidiával közösen fejlesztettek ki. A nevét a skandináv mitológia hollójáról kapta, és folyamatosan gyűjti és elemzi az adatokat, hogy az autó a lehető legbiztonságosabban reagáljon minden helyzetre.
Jellegzetesen volvós
Az új platform egyben azt is jelenti, hogy a mérnökök tovább faraghattak az autó tömegén, ami a hatékonyságára is hatással van. Az EX60-nál az akkumulátorcsomagot közvetlenül a karosszéria vázszerkezetébe építették, ezzel nemcsak alacsonyabb lehetett az autó, és a tömegközéppontja is lentebb került – ami azonnal érezhető a stabil kanyarvételeken –, hanem érezhető súlycsökkentést is jelent. A Volvónál büszkék a megacasting módszerével egy darabból öntött hátsó vázszerkezetre, amivel nemcsak rengeteg kisebb elem összeszerelését spórolták meg, de közel 70 kilogrammot csökkentettek a tömegen. Csodát ne várj tőle, mert egy ekkora elektromos autó még így is több mint két tonnát fog nyomni, de az irány jó.
Már a képeken is jól nézett ki, és a bemutatón, élőben is szépnek láttuk a Volvo újdonságát, amiben a letisztult vonalakon kívül a megváltozott arányoknak is szerepe van. Az EX60 ugyan csak másfél centivel alacsonyabb az XC60-nál, de 4,8 méteres karosszériája tíz centivel hosszabb, és a 2,97 méteres tengelytávja is nagyobb, ezzel nyúlánkabb, dinamikusabb lett a kiállása. Megvan rajta minden, amitől Volvónak ismerjük fel, a T-alakú nappali menetfények mellett még az ikonikus hátsó vállakat és a magasra húzott hátsó lámpákat is meghagyták, de szögletesebb formában értelmezték újra. Mindeközben az EX60 nemcsak áramvonalasnak néz ki, hanem az is, jónak számító 0,26 a légellenállási együtthatója.
Intuitív kezelés a Google-érában
Az utastérbe lépve azonnal megértjük, hogyan menti át a Volvo a jövőbe a letisztult skandináv minimalizmust. Csak a legszükségesebb elemekből áll a műszerfal, de a legapróbb részletig gondosan kitalálták, hogy magától értetődő természetességgel tudjuk használni az autót. A megszokottnál kicsit laposabb és kisebb, de remek fogású kormánykerék mögött, egészen a szélvédő tövében helyezték el a műszeregységet, így egy pillantással leolvashatjuk a fontos információkat anélkül, hogy le kellene venni a szemünket az útról, ezzel head-up displayre sincs szükség. A képernyőn egyelőre csak néhány nézet közül választhatunk, de a térkép is közte van.
Láthatóan nagy figyelmet fordítottak a kezelhetőségre, ezért a 15 colos központi képernyőn a navigáció, a klímaberendezés és az autó funkcióinak vezérlése teljesen intuitív. A Volvónál hosszú idő után végre szakítottak az álló formátumú képernyővel, mert rájöttek, hogy a fekvő ergonomikusabb egy autóban, az erre szánt fedélzeti rendszert pedig immár teljesen a Google-lel együttműködve fejlesztették ki. Sokkal gyorsabb lett, és Gemini asszisztens is van benne, ami új szintre emeli a hangvezérlést: ha akarjuk, teljesen természetes mondatokban beszélgethetünk vele, és a rendszer minden egyes frissítéssel egyre jobb lesz.
Skandináv minőség és funkcionalitás
A bejutás megmutatja, hogyan képzelik a jövő autóját a Volvónál. Nincs hagyományos értelemben vett kulcsa, amit fájlalhatnak azok, akik szerették a súlyos, minőséget árasztó távirányítókat a kezükben tartani, helyette egy plasztikkártyát kapunk az autóhoz, de nyitni már a telefonra letölthető alkalmazással érdemes, így elő sem kell venni a zsebünkből. Az aerodinamika jegyében száműzték a hagyományos kilincseket, de a Volvónál szerencsére nem a süllyesztett kilincsekre esett a választás, hanem a keret nélküli ablakok tövébe került szárnyszerű fogantyúkra, amiről kiderült, hogy igényel némi megszokást, de nem is olyan kényelmetlen használni, mint gondoltuk volna.
Méretéből is sejthető, hogy az EX60 helykínálatára nem fogunk panaszkodni, elöl és hátul is bőséges a tér, és
a Volvo tervezőinek skandináv szemlélete a garancia arra, hogy minden nagyon funkcionális odabent.
Nincs hagyományos kesztyűtartója az utas előtt, de a középkonzol alján nyithatunk ki egy nagy rekeszt, felette pedig vezeték nélküli töltős telefontartót alakítottak ki, és a nagy könyöklőből is kihúzhatunk egy palacktartót. A méretes, 523 literes csomagtér érdekessége, hogy a padlója alatti részt több rekeszre osztották, ezekbe pedig kivehető és mosható műanyag betétet tettek. Jó elektromos autóhoz méltón az EX60-nak az orrában is van egy 58 literes rekesze.
Minden funkcionalitása mellett az EX60 igazi prémiumautó, de nem az a fajta, ami szemfényvesztő részletekkel hangsúlyozza ezt, hanem amin azt érezzük, hogy jobban átgondolt, minőségibb autót kapunk a pénzünkért. Otthonos a világos belső, szépek a natúr fabetétek, és persze elegáns a bőrülés, de ennél is jobban tetszett a puha gyapjúkeverék kárpit, amiből még a műszerfalra is jutott. Nagy panorámatetője ugyan nem nyitható, csak sötétíthető, de hatásosan teszi világosabbá a belsőt, a kényelmet pedig a hátul is elektromosan állítható üléstámlák fokozzák, a lenyűgöző hangú Bowers & Wilkins hifi 28 hangszórójából még a fejtámaszokba is jutott.
Nyugalom a fedélzeten
Háromféle változatából kettőt ki is tudtunk próbálni a Barcelona körüli kanyargós utakon. Sokaknak a legjobb megoldást a középső modell, a P10 jelenti majd, aminek két motorja 510 lóerőre képes. Összkerékhajtásával nem kérdés a tapadás, ebben már széria az adaptív felfüggesztés, és állítható a kormányzás is, ezeket kényelmesebb és sportosabb állásba tehetjük. Bőven megvan az ereje, ha kell, 4,6 másodperc alatt rajtol százra, mégis a kényelme, és mindenekelőtt a nyugalma miatt lehet igazán szeretni ezt az autót. Nem izgága, fokozatosan épül fel az ereje, de aztán magabiztosan gyorsít, és elképesztően csendes menet közben, ami megadja az utazás hangulatát.
Ha pedig úgyis a kényelem a lényeg, akkor bőven elegendő lesz az EX60 belépőmodellje, a P6, aminek a hátsó kerekeit egy 374 lóerős elektromotor hajtja. Már ez is elég gyors, 5,9 másodperc alatt van százon, nem adaptív, de jól hangolt a futóműve, talán egy kicsit jobb élmény is vezetni, mint az erősebb testvérét. A hatékonyságuk egyformán kitűnő, az EX60 ezen a téren is sokkal jobban sikerült a nagyobb EX90-nél. Míg a nagyobb testvérének alig tudtuk leszorítani a fogyasztását, itt még az összkerekes változat is 16 kilowattórát fogyasztott a kanyargós országúti és zsúfolt városi szakaszokból álló teszten, de amikor csak békésen gurultunk vele, 12-re is lement ez az érték.
Példásan hatékony, észrevétlenül biztonságos
Mindez azt jelenti, hogy az EX60-nak a hatótávja sem igényel kompromisszumot. Már a P6-ban is elég nagy, nettó 80 kilowattórás az akkumulátor, ez elméletben 620 kilométeres hatótávot jelent, míg a P10-nél a nettó 92 kilowattórás akkuval 660 kilométer a megtehető távolság. A menetpróbán nem volt ott, de számokban még erősebb a csúcsmodell, a P12, ami már 680 lóerős, 3,9 másodperc alatt van százon, és még nagyobb kapacitású, nettó 112 kilowattórás akkumulátor került alá, ez tudja majd azt a 810 kilométeres hatótávot, amire olyan büszke a Volvo. A 800 voltos elektromos rendszerrel pedig a töltés is villámgyorsan megy, a belépőmodellnél is 320 kilowattal, amivel 18 perc is elég a 10-ről 80 százalékos töltöttséghez.
A Volvóról mindenkinek a biztonság jut eszébe, és ezen a téren is jutott újdonság az EX60-ba. Bár az adaptív biztonsági öv nem annyira feltűnő újítás, de hasznos, hiszen nem egyszerűen megfeszíti az övet indulás előtt, hanem ehhez figyelembe veszi az utas magasságát és testsúlyát is. Nem fogod azonnal észrevenni a különbséget, de jól jön, ha szükség lenne rá, és hasonló a megközelítése a Volvónak a vezetéstámogató rendszerekkel is. Az EX60-ban egyáltalán nem csipognak feleslegesen, pedig ott vannak, működnek, de nem akarják elvenni a kedved, és azt végképp nem akarják, hogy kikapcsold. Mégis, ha csak egyet kapcsolnál ki, a sebességhatár túllépésére figyelmeztető jelzést, akkor azt a kormánykeréken lévő dedikált gombbal egyszerűen megteheted.
Értékelés
Nem ez az első elektromos autója a Volvónak, ott a benzines modellből készített EX40, vagy az eleve elektromosnak fejlesztett EX30 és EX90, mégis most érezzük először azt, hogy minden szempontból úgy sikerült az EX60, ahogyan azt a Volvónál eredetileg is elképzelték. A dizájnja és a hangulata továbbra is hamisítatlanul volvós, amivel tetszeni fog a márka régi rajongóinak, a technikája pedig minden szempontból a csúcsot képviseli, és a vezetésében sem találsz kivetnivalót, 25 millió forintról induló árával erős versenytársa lesz olyan prémiummodelleknek, mint az Audi Q6 e-tron, a BMW iX3 és a Mercedes-Benz GLC EQ. A Volvónál azonban elsősorban nem ellenük tervezték az autót,
az EX60 sok szempontból a saját útját járja, és ez így van jól: a skandináv hangulata elég könnyen magával tud ragadni.
Ez is érdekelhet:




























