Nagy ígéretet tett az Audi, hiszen 2025-ig nem kevesebb, mint húsz új modellt mutatnak be, és ezek fele elektromos hajtású. Az egyik legfontosabb közülük az új Q6 e-tron, amivel már csaknem elkészültek.

Az Audi már 2019-ben felvillantotta, hogy a jelenleg kapható e-tron GT, Q4 e-tron és Q8 e-tron mellett milyen elektromos autókkal készül a jövőre, és ezek közt akkor is ott volt a Q6 e-tron, ami – mint a nevéből is kikövetkeztethető – méretben a két utóbbi szabadidő-terepjáró közötti helyet foglalja majd el a kínálatban.

A Q6 e-tron azért is érdekes, mert nem az eddig használt padlólemezekre, hanem az új Premium Platform Electric alapokra épül,

akárcsak a következő Porsche Macan. Az új architektúra pedig modern technikával és 800 voltos elektromos rendszerrel jár együtt, ami valóban villámgyors, akár 270 kilowattos töltési lehetőséget ígér.

Az Audi mindjárt elkészül az Q6 e-tronnal, már az utolsó teszteket futják a prototípusok, ezért mutattak is néhány képet az álcázott autókról. A részletekre még várnunk kell, de nem tévedhetünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy biztosan lesz kupéformájú Sportback változata, és egy 600 lóerőnél izmosabb RS Q6 e-tronra is számítunk.

Ez is érdekelhet:

Az Audi egy egész sor elektromos autóval készül a jövőre

Az e-tron csak a kezdet, mutatjuk a többit.

Régi ismerős egy halom újdonsággal az Audi Q8 e-tron

Komoly frissítést kaptak az Audi elektromos szabadidő-autói. Nemcsak a dizájn, a műszaki tartalom és a név is megváltozott.

Ügyesedett, okosodott, feketedett egy kicsit az Audi Q4 e-tron

Az Audi elektromos kompakt crossovere első születésnapjára gyorsabb töltést, fedélzeti Amazon Alexa támogatást és nagyobb kijelzőt kapott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
7% Igen, tetszett.
29% Igen, de csalódás volt.
20% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés