Achim Anscheidt, a Bugatti vezető dizájnere csaknem két évtized után távozik a pozíciójából, amivel egyben új korszak is kezdődik a szupersportautó-gyártónál. A Chiron utódja volt az utolsó munkája.

Achim Anscheidt neve talán nem ismerős számodra, pedig az elmúlt két évtizedben az ő nevéhez fűződik a Bugatti csaknem összes szuperautójának formaterve. A Roadster magazinban írtunk róla, hogyan dolgozik otthoni stúdiójában, ahová lifttel megy fel a veterán Porschéjával, és ahol egy felújítandó klasszikus Bugatti is áll.

A Veyron formája még Jozef Kabaň munkája volt, de az összes különleges kiadását már Anscheidt tervezte, ahogyan az utódját, a Chiront is. A vezetése alatt olyan fantasztikus szuperautók születtek, mint a Centodieci, a Divo, a La Voiture Noire, a Bolide és a Mistral.

Anscheidt álmodta meg a kisebb Atlantic és a négyajtós Galibier koncepcióját is, ami végül nem került gyártásba.
Az Atlantic egy kisebb Bugatti koncepciója, amit végül be sem mutattak. Lent Anscheidt további munkái, a Veyron Super Sport és a La Voiture Noire
Anscheidt utolsó munkája a Chiron utódja lesz, amit már megtervezett, de a bemutatójára csak 2024-ben kerül sor.

A Bugattinál egyelőre annyit árultak el róla, hogy a 16 hengeres motornak ugyan búcsút kell intenünk, hiszen egy hibrid V8-as hajtással szerelik, de az is egyedülálló lesz a maga nemében, amihez foghatót még nem láttunk.

A Chiron utódjából a különleges változatok megtervezése már a Bugatti új vezető dizájnere, Frank Heyl feladata lesz,

aki a diplomája után, 2008-ban került a márkához, és régóta Anscheidt helyetteseként dolgozott. Az elődje sem megy nyugdíjba, hiszen a márka vezére, Mate Rimac személyes tanácsadója lesz.

Frank Heyl vezetése alatt születnek majd a jövő Bugattijainak formatervei
A 44 éves Heyl is igazi autórajongó, Porsche 911 GT3-jával jár pályanapokra

Ez is érdekelhet:

Így dolgozik otthonról a Bugatti dizájnfőnöke

A laptop a konyhaasztalon, és konferenciahívás megy rajta egész nap – a legtöbbünknél így néz ki az otthoni munka mostanában. A Bugatti dizájnigazgatója is otthonról dolgozik, de egy kicsit más környezetben.

Párizs felett pózol a legdrágább új autó, a Bugatti Chiron Profilée

Tudod, mennyibe került a Bugatti Chiron Profilée? Sokba. Nagyok sokba.

Így menekül meg a Bugatti

Nem kell aggódni, a W16-os motor búcsúzik, de lesz más.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Másképp különleges a megújult Citroën C4 és C4 X

A volvós, aki nem hagyta magát terelgetni az M7-esen, inkább áttört a táblákon, és ment szembe a forgalommal

Aranyos és szeles a megújult MINI Cooper Cabrio

További cikkeink a témában