Amikor a Mercedes-AMG bejelentette, hogy tisztán elektromos hajtású sportautókat fejleszt, a benzingőzös rajongók azonnal a szívükhöz kaptak. Most viszont itt az AMG GT 4-ajtós Coupé, ami olyan brutális számokat vonultat fel, hogy még a legmakacsabb hívőknek is újra kell gondolniuk a dolgokat. Mindez ráadásul nem a jövő ígérete, hanem már a jelen, hiszen ez az autó így kerül sorozatgyártásba.
Az előző generációval együtt a V8-as benzinmotor is búcsúzik a négyajtós AMG GT-ből, az utódját ugyanis már az elejétől fogva elektromos autónak fejlesztette a Mercedes. Az alapját a nagy teljesítményre szánt AMG.EA architektúra adja, a legnagyobb dobás pedig a hajtásláncban rejlik. A mérnökök szakítottak a hagyományos villanymotorokkal, és úgynevezett axiálfluxusú motorokat vetettek be, rögtön hármat. Egy az első, kettő pedig a hátsó kerekeket hajtja.
Az eredmény a szinte felfoghatatlan 1169 lóerős teljesítmény és 2000 Nm nyomaték. Ami pedig ennél is fontosabb: az AMG ígérete szerint ez a gigantikus erő nemcsak egyetlen sprint erejéig villan fel, hanem tartósan és egymás után többször is lehívható anélkül, hogy a technika térdre kényszerülne. Nem a levegőbe beszélnek, alaposan kipróbálták a Concept AMG GT XX prototípussal, amivel alig 7 nap alatt 40 ezer kilométert tettek meg pihenő nélkül, 25 rekordot megdöntve.
Három motorral feszegeti a fizika határait
A brutális motorhoz megfelelő energiatároló szükséges, és a padlóba épített 800 voltos akkumulátort a Formula–1-ben szerzett tapasztalatokkal fejlesztették. A közvetlen olajhűtéssel ellátott hengeres cellák olyan hatékonyan vezetik el a hőt, hogy az autó képes egyenletes, masszív teljesítményt leadni a legdurvább pályanapokon is. A menetteljesítmények láttán pedig a szupersportautók tulajdonosai is elkezdhetnek izzadni: az új AMG GT nulláról százra 2,1 másodperc alatt villan, és a kétszáz is megvan 6,4 másodperc alatt, a végsebesség az opciós csomaggal 300 km/óra.
Ezekkel az adatokkal az új AMG GT a világ egyik leggyorsabb négyajtós elektromos autójaként iratkozik be az autókatalógusokba,
megelőzve az 1034 lóerős Porsche Taycan Turbo GT-t is, aminek háromtized másodperccel több idő kell a százas tempó eléréséhez. Mindezek a GT 63-as változat adatai, és lesz egy szerényebb GT 55-ös kivitel is, persze a szerénységet megfelelően nagy idézőjelben értsd. A teljesítménye annak is tetemes, 816 lóerő, a maximum nyomaték 1800 Nm, amivel 2,5 másodperc is elég a százra gyorsuláshoz.
A hatótáv elméletben 700 kilométer, és az AMG-nél a töltés terén is szintet léptek, hiszen az új GT elképesztő, 600 kilowattos villámtöltést is képes befogadni, ezzel a megfelelő töltőoszlopon 10 perc alatt 460 kilométerre elegendő energiát lehet tölteni a 106 kilowattórás akkuba. Az összehasonlítás kedvéért a 10-ről 80 százalékos töltöttség elérése is csak 11 percet vesz igénybe, ami már szinte összemérhető egy hagyományos tankolás idejével. Az intelligens hőmenedzsment pedig figyel rá, hogy se a hajszolás, se a villámtöltés ne tegye tönkre az akkumulátor élettartamát.
Csalás a fülnek, élmény a léleknek
Mivel egy AMG-nél a hangélmény is a csomag része, ezért a mérnökök nem hagyhatták, hogy az új GT némán suhanjon, megalkották az AMGFORCE S+ módot, ami kifejezetten a V8-as motor karakterét hivatott átmenteni a szintetikus korba. Ez a rendszer nemcsak egy zseniálisan megkomponált, autentikus AMG V8 hangorgiát tol az utastérbe, hanem más érzékeidet is megcsalja, például szimulálja a sebességváltásoknál érezhető megszakításokat, és még rezgéseket is generál, így az agyad úgy érzi, mintha egy benzines szuperautót terelnél.
A kanyarokban az AMG Active Ride Control futómű tapasztja az útra az autót, minimalizálja az oldaldőlést, miközben túrakocsihoz méltó komfortot biztosít. Az AMG Race Engineer rendszerrel mindenki a saját ízlésére szabhatja a hajtást, a tapadást és a kormányzást, és ott az Aerokinetics aerodinamikai csomag, ami az aktív hátsó diffúzorral nagy sebességnél szó szerint rászippantja a négyajtós karosszériát az aszfaltra.
A légellenállási együtthatója 0,22, amivel a legáramvonalasabb elektromos autók közé tartozik az új AMG GT.
A végére hagytuk, ami a képek láttán biztosan benned is felmerült: hogy néz ki ez az autó?
A dizájn merőben eltér az előző négyajtós AMG GT arányaitól, inkább a Concept AMG GT XX tanulmányautó továbbgondolásával született. 5,1 méteres karosszériája hosszabb és alacsonyabb is az elődjénél, pedig az 1,4 méter magas autóban az akkumulátornak is helyet kellett találni. A négyüléses utastér és a 415 literes csomagtér egészen praktikus, még az orrában is van egy 41 literes rekesz. A hátuljának dizájnját azonban egy ideig még szoknunk kell.
Ez is érdekelhet:



















