Ez mennyire jó autó! – a kétliteres, dízel Škoda Octavia kombi hamar kiváltja vezetőjéből az érzést. Alkatilag alkalmatlan vagyok értékesítési feladatra, de ha mégis új autókat kellene árulnom, dízel Škoda Octavia kombit szeretnék. Jól néz ki, a külseje biztosan nem lesz akadálya egy próbaútnak, onnan pedig már nyert ügyem lenne – már ha van elég pénze az érdeklődőnek, és ha nem fertőzte meg korunk egyik népbetegsége, a mindenképp SUV kell kórkép.

Sok autót próbálunk, és akkor tűnik fel igazán, hogy a túlnyomó részük feleslegesen magas építésű, amikor jön egy teljesen normális magasságú limuzin vagy kombi. A teljes autórovat nevében mondhatom, soha egyikünk sem sóhajtott fel: bárcsak feljebb ülhetnénk benne! Az Octavia kombi jóságának persze csak az egyik eleme a karosszériája: a kombinak nagy a csomagtere, könnyedén tovább bővíthető, egy divatos szabadidő-autónál kisebb a légellenállása és a tömege, ezáltal a fogyasztása és károsanyag-kibocsátása, és alacsonyabban van a súlypontja. Ízlés kérdése, de szerintem egy jól megrajzolt kombi szép is – az Octavia feltétlenül ilyen.

Szerencse, mert ez a mamba zöld szín két kerülettel távolabbról is feltűnő, a szó szoros értelmében üde színfolt a szürke autótömegben. Škodákon és kombikon sem gyakori, a tesztautón a Sportline felszereltségre hivatott ráerősíteni, és jól kifejezi, hogy bár a kombi Octavia továbbra ideális céges és családi autó, több egy szürke, de praktikus használati eszköznél.

2024-ben frissítettek a 2020-ban bemutatott negyedik – ha az eredeti, csehszlovák Octaviát is beleszámoljuk: ötödik – generáción, akkor tűntek el az első lökhárító a funkciójánál jóval szélesebb légbeömlőjéből a ködlámpák, és akkor lett izgalmasabb a menetfény csíkja azzal, hogy a hűtőmaszk mellé nyúlik. Megigazították a hátsó lámpatesteket is, új felniváltozatok, színek jelentek meg, kivezették a háromhengeres alapmotort, de akkor is nyilvánvaló volt, hogy ezek tényleg csak apróságok, mert az Octavián sokat változtatni nemhogy nem kell, de hiba is volna.

Ez egy alsó-középkategóriás kombi, tudjuk, csak nem hisszük. 4,7 méteres, ekkora hosszon pedig nemcsak arányos karosszériát sikerült rajzolni, hanem olyat, amelyikben úgy férnek el kényelmesen az utasok – a hátul ülők is –, hogy mögöttük még marad 640 literes tér. Vagy ha úgy adódik, 1700 literes a két első ülés mögött. Ennél manapság kisebb lakásokat építenek, igaz, sokkal magasabb házakban.

Akinek a modern műszerfal egyetlen hatalmas monitort jelent, annak az Octaviáé túldíszített és maradi lehet. A hozzám hasonlók viszont örülhetnek, hogy a szárnyas-nyílvesszős embléma helyett ŠKODA feliratos kormányon valódi gombok és tekerők vannak, mögötte pedig egy könnyen áttekinthető és leolvasható műszeregység monitor, a központi érintőképernyő alsó csíkjában láthatók a klímavezérlés legfontosabb ikonjai, alatta ott van a hangerőállító csúszkája, az alatt pedig egy valódi gombsor. Sokkal hagyományosabb, mint a Superb kijelzőközepű, változó funkciójú tekerői, és sokkal-sokkal jobban is használható.

Klasszikus módon, az ajtón lévő mini joystickkel állíthatjuk be a külső tükröket, a középkonzolon találjuk az automata váltó fokozatválasztóját, nem kell odapillantani – ez egyáltalán nem evidens manapság –, jó helyen van a rögzítőfék kapcsolója is. A beltér ergonomikus, ami nem dögunalmast jelent, az anyaghasználat a prémiumkategórián innen megfelelő, jó érzés ebben az Octaviában tartózkodni.

Érthetetlen, miért nem törekszik minden gyártó arra, hogy filléres apróságokkal, ötletes részletekkel könnyítse meg a vásárlói életét, ennél olcsóbban ugyanis nem lehet szerethetővé tenni egy autót. Csatlakozó a belső visszapillantón a fedélzeti kamerának, telefon- vagy tablettartó és a fejtámlából kihajtható, az alvó ember fejének oldalra billenését megakadályozó szárnyak a hátsó utasoknak, esernyő az ajtóban, mini szemetes, csiptető a parkolójegynek, gumiprofilmélység-mérős jégkaparó a tanksapkafedélen, csomagrögzítő megoldások a poggyásztérben… hasznosak is, és azt fejezik ki, hogy a tervezők tényleg szerettek volna a vevőik kedvében járni.

Persze kéznél lévő esernyőből és jégkaparóból még nem áll össze egy jó autó, rossz hajtásláncot nehéz lenne szemetesecskével kompenzálni. Az Octaviánál erről szó sincs, ennél a kétliteres dízelnél biztosan nincs. A modellfrissítés óta a másfél literes, 150 lóerős TSI az alapmotor, de szerencsére létezik még dízel is 115 vagy 150 lóerős teljesítménnyel, a polgári változatok csúcsa az összkerekes, 204 lóerős, kétliteres TSI, és ugye ott van még az RS, azt szintén kétliteres, de 265 lóerős benzinmotor hajtja, viszont csak elöl.

Ahogy az AMG-re vágyó, de racionálisabb vagy szerényebb bankszámlájú mercedeseseknek ott van az AMG Line – sőt már AMG Line Plus is –, a sportosságra vágyó Octavia-vásárlók is választhatják a Sportline felszereltségi szintet, ha nem kell vagy nem elérhető nekik az RS. Ez többek között sportfutóművet, első sportüléseket és változó áttételű kormányzást jelent, és akár dízelmotort is, ami ugye az RS-nél nem opció, utazáshoz viszont még mindig a legjobb, márpedig ezzel az autóval kényelmesen és messzire lehet utazni.

A tesztautóba is a 150 lóerős, négyhengeres dízelmotort szerelték – Sportline-hoz nem kapható a gyengébb változata –, ehhez nem rendelhető összkerékmeghajtás, a hétfokozatú DSG váltó viszont alap. Nem zavaró a dízelhang, de kicsit zavaróbbat is megbocsátanánk, annyira jó a csak másfél tonnás Octavia vele: alacsony fordulatról is magabiztosan húz, szépen dolgozik együtt a duplakuplungos váltóval, nyilván nem egy RS, de a mindennapokban tökéletes, akkor is, ha a mindennapjainkat nem a városi dugóban vagy az M1-es külső sávjában alvó kamionosok mögött töltjük, hanem sietősen haladunk. Partner ebben a futómű is, amely a normál változathoz képest másfél centivel lejjebb engedi a karosszériát, mégsem ráz. Fogni és tekerni is jó a kormányt, a sportülések szépek, kényelmesek, és tartanak is.

A cikk elején már említett felkiáltás körülbelül két perc vezetés után kiszakad a sofőrből, annyira harmonikus és élvezetes autó ez, miközben nemcsak dinamikus, hanem jól használható, tágas kombi is. És dízel, amivel országúton extrém alacsony fogyasztás is elérhető – a WLTP adat „nagy sebességnél” 3,8 liter –, városban a hét liter akkor sem irreális, ha élvezzük kicsit az autó képességeit.

Octavia Combi 10,2 millió forinttól kapható. Persze nem ez, mert a dízel Sportline alapára bő 17 millió forint, a szépen extrázott tesztautó pedig több mint húsz. Az ennyi pénz egy Škodáért??? kérdés inkább kommentmezős, mint értelmes, régóta nem olyan árak vannak, hogy ezen meg kelljen lepődni, ez a dízel kombi pedig sokoldalú, élvezetes, takarékos, szerethető – ez azért ritka együttállás.

(Fotó: Csordás Gábor)