A kutatók egyelőre nem értik, miért keletkezett a 135 Balaton méretű lyuk.

Nem különleges, hogy a jégtakaró kilyukad: a meleg áramlatok alulról kiolvasztják a jeget. A jelenség neve a polynya – az viszont szokatlan, hogy nem a parthoz közeli részen keletkezik ilyen lyuk, ott ugyanis sokkal vékonyabb a jég.

Épp ezért nem tudják a kutatók, hogyan jött létre ez a mostani, 80 ezer négyzetkilométeres rész

– szemléltetésül: ez 135 Balaton, 85% Magyarország, 11,2 millió focipálya területe –,

ugyanis nem a partvidéken, hanem több száz kilométerrel beljebb keletkezett, csak műholdképeken szúrták ki.

A hetvenes években egyébként volt már ugyanott, a Weddell-tengernek nevezett részen hasonló, csak nem volt megfelelő technika a jelenség tanulmányozására. És volt tavaly is, egy kisebb, az pedig elég példátlan, hogy két egymás utáni évben ugyanott eltűnik a jég. A Princeton Egyetem szakértői még óvatosan nyilatkoznak, mint mondják, egyelőre nem lehet a klímaváltozáshoz kötni ezt a polynyát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hány surinamei-holland származású lányt ismersz?

Már látható, mennyivel nagyobb volt a római Colosseum, mint most

Szabadultunk, de visszakívánkozunk

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.