Száz autós újdonság, amire 2025-ben számíthatsz

Abarth

Az elektromos 500e után újabb villanyautót vezet be a Fiathoz tartozó sportmárka. Az Abarth idei újdonsága a 600e lesz, amit rögtön kétféle változatban mutattak be. Turismo a neve a belépőmodellnek, és már ennél is 238 lóerős elektromotor hajtja az első kerekeket, 6,2 másodperc alatt gyorsítva nulláról százra. Az izgalmasabb kiadás a márka skorpiós emblémájára utaló nevével a Scorpionissima, ami már 280 lóerős, még mindig fronthajtású, és három tizeddel rövidebb idő alatt éri el a százas tempót. Mind a két modellnél meg kell elégedni az 54 kilowattórás akkuval, ami papíron is csak 320 kilométeres hatótávot enged.

Alfa Romeo

2024-ben minden arról szólt az Alfa Romeo háza táján, hogy a Milano néven bemutatott belépőmodelljük nevét meg kellett változtatni Juniorra. Az eladások fellendülését várják ettől a kis szabadidő-autótól, ami már rendelhető, az 1,2 literes mild hibrid változat 11,5 millió forinttól indul, a 156 lóerős elektromos modell 15,5 millióba, míg a 280 lóerős, szintén elektromos Veloce 19 millióba kerül, de az első példányokra még várni kell, hogy megjelenjenek az utakon. Szintén az idei év nagy dobása lesz a Stelvio új generációja, ami plug-in hibrid és teljesen elektromos hajtással érkezik, utóbbiból a hírek szerint 1000 lóerős és 800 kilométeres hatótávú változat is készülhet.

Alpine

Most fog csak igazán belehúzni a Renault sportmárkája, miután bemutatta a Renault 5 felmérgesített változatának tekinthető A290-est, ami 180 és 218 lóerős változatban érkezik a piacra. A sportos kisautót nemrég remek utakon próbálhattuk ki, és alig várjuk, hogy a kereskedésekbe is megérkezzen. Nem ez lesz az Alpine egyetlen újdonsága, hiszen az év végére készülhet el egy nagyobb modell, az A390 sorozatgyártásba szánt változata. A fastback formájú sportmodellt koncepcióként már leleplezték, műszaki tartalma az elektromos Scenichez lesz hasonló, de annál értelemszerűen erősebb motorokat kap majd.

Aston Martin

Az előző év végére tartogatott egy nagy dobást az Aston Martin, és az 1079 lóerős plug-in hibrid hajtással szerelt Valhalla nemcsak azért érdekes, mert gyönyörű lett, hanem azért is, mert ez lesz az Aston Martin első sorozatgyártású, középmotoros szupersportautója. Szintén idén számíthatunk majd az egy éve bemutatott, alaposan megújult Vantage nyitott tetős Volante változatára, és ha bízhatunk az Aston Martin szokásában, akkor a DBS Superleggera utódja, a fantasztikus új Vanquish is elkészül majd vászontetős kivitelben. Az utóbbit azért is várhatjuk nagyon, mert a kupéjához megtartották és továbbfejlesztették az 5,2 literes V12-est.

Audi

Erősen indul az év az Audinál, hiszen most kerülnek az utakra azok az új modellek, amelyeken az előző években dolgoztak. Ilyen az A4 utódja, az A5 és A5 Avant, amiből RS 5 változat is várható, valamint az elektromos A6 e-tron és A6 Avant e-tron. Szintén várhatjuk a Q5 harmadik generációját, ami még belsőégésű motorokat kap, és ennek is lesz kupéformájú változata Q5 Sportback néven. Az utóbbi változat az elektromos Q6 e-tronból is elkészül, és az év végére befuthat az eddigi A6-os sorozat helyére lépő új nagyautó, az A7 és A7 Avant, valamint a Q3 új generációja, ami a Cupra Terramar testvérmodelljeként Győrben készül majd.

Vissza a cikkhez