Száz autós újdonság, amire 2025-ben számíthatsz

Bentley

Már most tudjuk, hogy milyen újdonságok fognak kigördülni a Bentley márkakereskedéseiből idén, hiszen megérkeznek az előző évben leleplezett újdonságok a szalonokba. Az egyik a Continental GT és GTC új kiadása, ami immár 728 lóerős plug-in hibrid hajtást kap biturbó V8-as motorral, a típus történetében most először nem dupla fényszóróval. Szintén ezzel a hajtáslánccal mutatkozott be az első pillantásra változatlan, de valójában alaposan megújult Flying Spur, ami ezzel a Bentley történetének legerősebb négyajtós modellje lett. Nem lennénk meglepve, ha a Batur mintájára idén is előrukkolna egy limitált szériás, egyedi csúcsmodellel a Bentley.

BMW

Meglepő lehet, hogy a BMW kevés újdonságot jelentett be az idei évre, például az év elején kerül a kereskedésekbe a 2-es Gran Coupé új nemzedéke, és a hírek szerint ráncfelvarráson eshet át a márka legnagyobb elektromos szabadidő-autója, a megosztó formájú iX is. Az az oka mindennek, hogy az idei évben már minden a Neue Klasse premierjéről fog szólni, a BMW új generációs elektromos autójának gyártásba kerülő változatát az év végén mutatják be, ekkor ismerhetjük meg, hogy milyen modellek kerülnek majd ki a debreceni gyárból. Az eddig ismert 3-as sorozat és az X3 méretében, valószínűleg i3 és iX3 néven érkeznek majd az újdonságok.

BYD

Nem lassít egy percre sem a BYD, hiszen azok után, hogy bemutatta a Seal U plug-in hibrid változatát, és a hétüléses csúcsmodellt, a Tangot, idén is több új elektromos autó bevezetését tervezi. Az év elején érkezik a Sealion 7, ami a Seal technikájára épülő, sportos formájú crossover lesz, majd nem sokkal később leplezhetik le az Atto 2-est, ami egy kompakt méretű, praktikusan tágas szabadidő-autó lesz, eleinte elektromos hajtással, de később hibridként is megjelenhet. Az elérhető áron kínált Seagull európai bevezetése még mindig nem biztos, de az év végére befuthat a Seal 6, egy kompakt modellcsalád, amit hibrid hajtással szerelnek.

Citroën

Nemrég ismét újra feltalálta önmagát a Citroën, és egyszerű, lényegre törő, elérhető, mégis okos, stílusos és karkateres autókkal próbál szerencsét. Az első ilyen az előző évben bevezetett új C3 volt, ezt követi a nagyobb és praktikusabb testvére, a C3 Aircross, amiből szintén lesz mild hibrid és tisztán elektromos változat is. Már tudjuk, hogy ebben az élekkel szabott stílusban újul meg a C4 és a lépcsőshátú C4 X is, és az év végére érkezik a Citroën nagy dobása, a C5 Aircross új generációja, ami ugyanarra az alapra épül majd, mint az Opel Grandland, a Peugeot 3008 és az 5008, ezért többféle hibrid és elektromos hajtású kivitele is lesz.

Cupra

Nagy megújulás közepén tart a Cupra, ami ezzel végképp elszakad az alapokat adó Seattól, és ennek jegyében az előző évben megújult Leon és Formentor már teljesen egyedi dizájnt kapott. Ezt az irányt folytatja a Cupra legnagyobb reménysége, a Terramar is, egy közepes méretű, plug-in hibridként is kapható szabadidő-autó, ami számunkra azért még érdekesebb, mert az Audi győri gyárában készül. Ne feledjük az elektromos crossover Tavascant sem, és már az ugródeszkán áll a Cupra következő újdonsága, egy sportos elektromos kisautó, aminek a nevét is tudjuk: Ravalnak fogják hívni.

Vissza a cikkhez